Hamarosan tovább bővül a magyarországi újautó-piac kínálata, ugyanis a tervek szerint március-április folyamán debütál a kereskedésekben a kínai Geely. A márka bevezetése lendületesen indul: az év végéig várhatóan 10-15 hazai márkakereskedés portfóliójába kerülnek be a modelljeik. Az értékesítés kezdetben két típussal indul, de az első év végéig további két modellel egészül ki a választék.
A Geely név már nem teljesen ismeretlen Magyarországon, hiszen 2025 tavasza óta a Farizon kisteherjárművek révén már jelen van a csoport a piacon. Globális szinten pedig meghatározó szereplő: a BYD mögött a Geely Kína második legnagyobb elektromosjármű-gyártója.
Világmárkák a háttérben: a Geely nemzetközi terjeszkedése
A Geely Holding az elmúlt években komoly nemzetközi befolyásra tett szert a globális autóiparban:
- Megszerezték a Volvo Car Corporation részvényeinek 100 százalékát.
- Jelentős részesedéssel rendelkeznek az Aston Martin Lagondában.
- A Mercedes-Benzzel közös vállalatot alapítottak a smart márka fejlesztésére.
- A hajtáslánc-technológiák terén a Renault partnereként dolgoznak.
Európai gyártás a láthatáron
Bár a márka gyártóbázisainak többsége Kínában található, a Geely már most is rendelkezik üzemekkel az Egyesült Államokban, Belgiumban és Svédországban is. A vállalat hosszú távú tervei között szerepel az európai jelenlét további erősítése, így középtávon egy vagy két újabb gyártóegység létesítését tervezik a kontinensen.








