Jelenleg 5200 helyen lehet már visszaváltani a palackokat, ebből közel 3800 a géppel ellátott pont. Az országos lefedettség megvan. Másrészt a boltok is sokat tettek azért, hogy működjön a dolog. Nemcsak azok, akik a koncesszió értelmében kötelezettek, hanem azok is, akik önkéntesen csatlakoztak – mondta Bozóki Csaba László az Indexnek adott interjúban.
A MOHU szeptemberben kinevezett intézményi hulladékmenedzsment igazgatója hozzátette, hogy az 50 forint is sokat nyom a latba. Tavaly 3 milliárd palackot váltottunk vissza. Ha ezt megszorozzuk 50 forinttal, az 150 milliárd forint, ami megfelelő ösztönzés az embereknek arra, hogy visszaváltsák a palackokat.
A MOHU folyamatosan tanul a hibákból
Az igazgató szerint a rendszer indulásakor még sok volt a bizonytalanság: nem lehetett pontosan tudni, mekkora lesz a forgalom, és hogyan reagálnak majd a boltok és a vásárlók. A kezdeti nehézségeket azonban mára nagyrészt sikerült kezelni. Bevezettek egy igazságosabb, szegmentált díjrendszert is, amely figyelembe veszi az üzletek forgalmát: ahol nagy mennyiségben gyűlnek a palackok, ott alacsonyabb a kezelési díj, míg a kisebb forgalmú helyeken magasabb.
Bozóki Csaba László szerint a panaszok száma is jelentősen visszaesett. Ebben nagy szerepe van annak, hogy az üzletek komolyabban veszik a tisztítást és a karbantartást. Több helyen már külön helyiséget is kialakítottak, ahol gyorsan és hatékonyan el tudják végezni a szükséges munkákat, így gördülékenyebb lett a visszaváltás.








