Nem hiszed el, milyen szívós ez a növény – szebb, mint a petúnia, és szinte gondozni sem kell

Nem hiszed el, milyen szívós ez a növény – szebb, mint a petúnia, és szinte gondozni sem kell

Bevallom, nem vagyok az a típus, aki minden reggel locsolókannával a kezében körbejárja a kertet. Sőt, néha napokig teljesen megfeledkezem az öntözésről… épp ezért mindig keresem azokat a növényeket, amik nem sértődnek meg ezen. És most megtaláltam az abszolút kedvencemet: az ernyős verbénát.

hirdetés

Egy virág, ami nem kér sokat, mégis rengeteget ad

Először egy barátomnál láttam meg. Magas, légies szárak, a tetejükön lila virágok lebegtek, mintha egy levendulaköd úszna a kert felett. Azonnal beleszerettem – és amikor kiderült, hogy alighogy elülteti az ember, már virágzik is és szinte elpusztíthatatlan, akkor tudtam: nekem való.

Amíg a petúniáim itthon folyamatosan kunyerálják a vizet, a tápot és az odafigyelést (szinte már bocsánatkérő levelet kell írnom, ha egy nap kimarad a locsolás), addig a verbéna boldogan virágzik akkor is, ha egy hétig eszembe sem jut.

Nem csak nekem tetszik – a kert is hálás érte

A pillangók és dongók egyszerűen imádják. Komolyan, mióta ültettem belőle a kertbe, olyan élet van kint, mint egy nyári fesztiválon. És a legjobb benne? Nem igényel semmi extrát. Nem kell savas talaj, nem kell állandó nyírás, nem kell vegzálni – csak elültettem, és csinálja a dolgát. Szereti a napot, jól bírja a szárazságot, és szinte bármilyen másik növénnyel megfér, legyen az rózsa, levendula vagy díszfű.

A cikk folytatásáért kattints a tovább gombra a reklám alatt!

A cikk folytatódik, lapozz!

Ezeket olvastad már?