Krémes piskótaszelet recept: én így szeretem, mikor jó sok krém van benne

hirdetés
hirdetés

Elkészítés

A piskótához 4 tojást szétválasztunk. A tojásfehérjéket habbá verjük 4 evőkanál cukorral, majd hozzáadjuk a tojássárgákat. Ezután belekeverjük a 4 evőkanál lisztet, amelyhez egy mokkáskanál sütőport is adtunk. A masszát 15×25 cm-es sütőpapírral bélelt tepsibe simítjuk, és 200°C-on megsütjük.

A fenti lépéseket még kétszer megismételjük. A harmadik lap sütése előtt azonban a tésztához vizet és kakaóport is adunk, így elkészítve a kakaós lapot.

hirdetés

A krémhez a lisztet simára keverjük a tejjel, majd folyamatos keverés mellett sűrűre főzzük. Ezt követően hagyjuk kihűlni. A margarint habosra keverjük a porcukorral, és hozzáadjuk a kihűlt, főzött alapot, majd alaposan összedolgozzuk a krémet.

A piskótalapokat rétegezzük, úgy hogy a kakaós lapot középre helyezzük. A krémet egyenletesen elosztjuk a lapok között.

hirdetés

Az elkészült süteményt olvasztott csokoládéval vonjuk be, majd hűvös helyen hagyjuk megszilárdulni.

Forrás: Honeczné Csilla

hirdetés

Ajánló: Kakaspörkölt készült estére nálunk, mennyei finom lett

    Ezeket olvastad már?