Elkészítése:
Elsőnek is, tisztítsd meg jó alaposan az uborkákat, hogy az összes koszt leszedhesd róluk, majd a kélt végét levágva kóstold meg az ízét. Akkor jó, ha nem keserű, s ezután úgy vágd fel mindkét irányból, hogy ne essen szét. Második lépésként egy befőttesüveget vegyél elő, s rakj az aljába egy csokor kaprot, erre jöhetnek rá az uborkák, majd megint a kapor.
Egy lábasba forrald fel a kimért vizet a sóval. (minden literhez 1 kanál kell) És még ameddig forró, addig öntsd bele az üvegbe. Erre jöhet a kenyér, és egy kistányérral lefedve rakd félre. Rakd ki egy napsütötte helyre 3-5 napig, és ha úgy látod, hogy nagyon párolog el alóla a víz, akkor pótold.
Ezután, főzd ki a többi befőttes üveget, és az uborkákat pakold át szépen beléjük a nagyobb befőttből. Az átszűrt levet forrald le, és úgy szint forrón töltsd hozzájuk. Zárd le légmentesen az üvegeket, majd egy tepsibe rakd be őket úgy, hogy a tepsi aljára vizet rakj addig, amíg több, mint a felééig el nem lepi őket. Ezt 160 fokon kb. negyed óráig melegíted. Ha kész, akkor hagyd őket a tepsiben, és amint kihűltek, mehetnek is kamrába télire!
Ajánló:
Fogadjunk, hogy fogalmad sincs róla – ezért csomagolják műanyagfóliába a kígyóuborkát
Ettől a hozzávalótól a a piskótád háromszor magasabbra nő








