Elkészítés
A langyos tej felében elkeverjük az élesztőt egy kiskanál cukorral, majd hagyjuk felfutni. Egy nagy tálban kimérjük a lisztet, hozzáadjuk a sót. A tojást kissé felverjük, majd félreteszünk belőle egy keveset a bukták kenéséhez, a többit pedig kikeverjük a maradék cukorral és tejjel.
Az élesztős tejet és a tojásos keveréket a liszthez adjuk, majd először fakanállal, később kézzel vagy dagasztógéppel alaposan kidolgozzuk a tésztát. Amikor már összeállt, hozzáadjuk az olvasztott vajat vagy zsírt, és addig dagasztjuk, amíg a tészta fényes, rugalmas nem lesz. A tésztát letakarjuk egy konyharuhával, és meleg helyen duplájára kelesztjük.
A megkelt tésztát kilisztezett felületen kb. 1 cm vastagságúra kinyújtjuk, majd 10×10 cm-es négyzetekre vágjuk. Minden négyzet közepére egy kanál sűrű lekvárt teszünk, majd gondosan becsomagoljuk, ügyelve arra, hogy a hajtások alulra kerüljenek.
A buktákat kivajazott tepsibe tesszük, szorosan egymás mellé, majd még egyszer kelesztjük.
A tetejüket megkenjük a félretett tojással, és 170 fokra előmelegített sütőben aranybarnára sütjük.
A frissen sült buktát hagyjuk egy kicsit hűlni – ha bírjuk –, hogy elkerüljük a forró lekvár okozta égési sérüléseket.
Forrás: Pintérné Joó Éva
9 gofri recept, amit érdemes elkészítened, ha szereted az édességeket!
Tökéletes vasárnapi ebéd menü: 3 hagyományos recept kis csavarral








