Elkészítés:
Az uborkákat alaposan megmosom folyó víz alatt, majd átkefélem. Ezután 1,5 liter vizet 1,5 evőkanál sóval felforralok, majd hagyom lehűlni. Az uborkák végeit levágom, és a vastagabbakat hosszában bemetszem úgy, hogy a végeknél egyben maradjanak. Ezután elforgatom, és a másik végüktől is bemetszem őket.
Miután az összes uborkát előkészítettem, az üveg aljára helyezem a kaporvirág felét, majd ráhintem a 2 evőkanál lisztet. Az üvegbe állítom az első sor uborkát, közéjük teszem a megszurkált fokhagyma gerezdeket, és rászórom a borsot és a mustármagot.
Folytatom a rétegezést a maradék fokhagymával és uborkákkal, végül elhelyezem a babérleveleket is. A rétegezést a második csokor kaporral zárom le. A körülbelül 70°C-ra lehűlt sós vizet az uborkákra öntöm, majd lefedem az üveget.
Az üveget egy kerek tálcára helyezem, hogy felfogja az esetleg kifolyó levet. Meleg helyre teszem, és harmadik napra elkészül a kovászos uborka. A harmadik napon ellenőrzöm az uborka állapotát. Ha elkészült, kidobom a kaprot, az uborkákat pedig dobozba vagy kisebb üvegekbe rakom, majd saját leszűrt levükkel felöntve a hűtőben tárolom.
Napi érdekesség: Hegyes végével felfelé vagy lefelé tároljuk a tojást? A legtöbben elrontják, pedig így tovább friss marad!








