Sokan kidobják, pedig megmenthető! Így lesz újra gyönyörű a muskátlid, ha sárgul a levele
Amint beköszönt a tavasz és a melegebb napok a balkonokon és teraszokon megjelennek a muskátlik, hiszen amellett, hogy nagyon szép amikor virágba borul, igazán könnyű nevelni is. Ám még a legkörültekintőbb gondoskodás mellett is előfordulhat, hogy sárgulni kezd egy kis idő elteltével a muskátli levele. Ilyenkor pedig rögtön cselekedni érdemes.
A muskátli nevelése tényleg nem bonyolult, ugyanis csak rendszeres öntözésre, folyamatos metszésre, és időnkét tápoldatozásra van szüksége amit meghálál a folyamatos virágzással. Ám ha mindezt biztosítod a számára, akkor is ébredhetsz egy reggel arra, hogy minden erőfeszítésed ellenére kezd sárgulni a muskátli levele. Kétségbeesni nem kell rögtön, de érdemes megkeresni ennek okát és kezelni a növényt, hiszen többféle betegség vagy gondozási hiba jele is lehet a muskátli levelének a sárgulása.
1. Megfelelő helyet biztosítottunk a virágnak?
A muskátliknak sok napfényre van szüksége, viszont akkor érzik a legjobban magukat, ha reggel érik ezek a napsugarak, délután pedig amikor igazán forrón tűz a nap akkor félárnyékban vannak. Ugyanis a muskátli ha nem kap elég fényt, a levelei biztos, hogy sárgulni kezdenek. Ebben az esetben vidd napfényesebb helyre a muskátlit, ha pedig ez nem megoldható, próbáld megmetszeni azokat a növényeket, melyek elveszik tőle az elegendő fényt.
A cikk folytatásáért kattints a tovább gombra a reklám alatt!
2. Elég számára a tápanyagutánpótlás?
A muskátli levele akkor is sárgulni kezd, ha tápanyaghiány lép fel a növénynél ami hamar megtörténik, ha nem pótolod, ugyanis a dús lombozat növesztése és a virágzás során a növény gyorsan kimeríti a cserépben lévő föld minden lehetőségét. Így javasoljuk, hogy heti egy alkalommal tegyél az öntözővízbe muskátlinak való tápoldatot, ezzel ugyanis nemcsak a zöld leveleket, de a dús virágzatot is biztosítod.
3. A sok öntözéstől sárgulhat a levele?
Nyáron napi egy alkalommal és lehetőleg reggel érdemes, nagy hőségben viszont napi kétszer kell öntözni a muskátlit. Viszont épp csak annyira, hogy nedves legyen a földje, nem kell, hogy álljon a vízben, mert ebben az esetben rothadásnak indulhatnak a gyökerek. Ha erre a problémára gyanakszol, akkor mindenképpen át kell ültetni a muskátlit egy másik cserépbe, és vágd le róla éles metszőollóval a rothadásnak indult gyökereket.
4. Nem mindegy milyen a folt alakja
Viszont a levelek sárgulhatnak akkor is, ha valamilyen kórokozó támadta meg a növényt. A muskátli betegségei közül több olyan is van amelyik okozhatja a levelek elszíneződését, és ezeknek a formája, alakja árulkodik arról, hogy milyen kártevővel van dolgod. Ha a levelek színén egy centi átmérőjű kerek, sárga foltok jelennek meg, az rozsdafertőzésre utalhat, ha V alakú, besüllyedt sárga foltok vannak, az bakteriális fertőzés jele lehet, ha mozaikos mintázatban sárgulnak a levelek, és idővel eltorzulnak, majd lehullanak, az vírusfertőzés jele lehet. Minden esetben távolítsd el a beteg növényt a többi muskátli közül, vágd le a beteg részeket, és figyeld, hogy helyreáll-e a növény. Ha nem, akkor ki kell dobni és pótolni egy új egészséges növénnyel!
5 ok, amiért nem nő a paprika palántád. Mutatjuk a megoldást:
Ez a módszer felrobbantotta a kertészközösséget – brutális uborkatermés pár hét alatt

