Site icon ÉrdekesMagazin.hu

Ezt a 3 egyszerű növényt ültesd be, és sírva menekül majd a vakond a kertedből

sírva menekül majd a vakond a kertedből

Ezt a 3 egyszerű növényt ültesd be, és sírva menekül majd a vakond a kertedből

Ugyan a vakond segíti a kertészek munkáját, mivel elriassza a különböző kártevőket, mégis sokan csak bosszankodnak, hogyha meglássa reggel a minden nap gondozott kertünkben a vakondtúrásokat. Fontos megemlítenünk, hogy bántani semmi esetre sem szabad, mivel egy védett állatunk, így mutatunk pár hasznos növényt, amelyek tartásával elűzhetjük a vakondot!

Ahogy eléri a tavasz első napsugarai a földet, előbújnak a kis vakondok is, így igen hamar arra ébredhetünk, hogy az egész kertünk tele lett vakondtúrással. Habár sok ember felveszi ellenük a harcot, vagyis próbálja, mégis szerintünk érdemes megemlíteni, hogy mivel a földben élő rovarokkal táplálkoznak, ezért nagyon segítik a kertészek munkáját. Mégis, hogyha kitúrja a zöldségeinket, nos, az nem egy kellemes dolog. Most már léteznek olyan dolgok, amik környezetbarátok, és nem károsak a természetre.

Ajánló: Egy bolt dolgozója hívta fel rá a figyelmem! Ezért kell mindig azonnal sóoldatba áztatni a bolti csirkét

Nagy sárfű

Ezt a növényt gyakran emlegetik vakondűzőként is, mivel képes 5-10 méterre is elriasztani a vakondokat. A gyökerei olyan illóolajat árasztanak, amely miatt messzire elkerüli a vakond nagyon érzékeny orrát. Ennek a növénynek azonban vannak nem jótékony hatásai is, mint például az, hogy bőrirritációt okoz a nedve, mérgező, és nagyon magasra megnőhet.

A cikk folytatásáért, a reklám alatt kattints a tovább gombra!

Ricinus

EZ a növény egy nagyon gyorsan megnövő, lágyszárúak családjába tartozó növény, és igencsak magasra, akár 4 méterre is megnőhet. Régen, az idősek vakondriasztó növénynek hívták. Ezzel is vigyázni kell, mivel mérgező, és csak olyan helyre ültessük, ahol a házi kedvenceink, és gyermekek nem juthatnak hozzá!

Tűzliliom

Csodálatos virágjával igencsak szép látványt nyújt, ő is magasra megnőhet, és szereti a hőséget is. Szegélynövénynek tökéletes, az illatát gyűlöli a vakond, és egész nyáron, sőt, egészen őszig virágozhat, így két legyet üthetsz egy csapásra, hiszen ha a virágágyások szélét körbe ülteted tűzliliommal, el fogja kerülni a vakond a területet.

Illatokkal a vakond ellen

Ajánlott cikk: Ilyen mélyre kell vetni a magokat, hogy garantáltan kicsírázzanak!

Exit mobile version