Site icon ÉrdekesMagazin.hu

Ilyen gyakran kell lecserélni a fogkefét! Aki elfelejti, az akár az egészségét is kockáztatja

Sokan nincsenek tisztában azzal, hogy mennyi időnként kellene új fogkefére cserélni a régit. A szakértők szerint ugyanis nem csak az elhasználódás miatt szükséges a csere, hanem a sörték között megbújó baktériumok, vírusok és más mikroorganizmusok miatt is javasolt. Kimondottan javasolt például a csere egy fertőző betegség után, hiszen a bacilusok ilyen esetben fokozottan megtelepedhetnek a sörtéken.

A fogkefét háromhavonta érdemes lecserélni. Ha azonban valaki szájüregi vagy ínyfertőzésen esett át, ennél gyakrabban is szükség lehet új darabra, hogy elkerülje az újbóli fertőzést, nyilatkozta egy Brit mikrobiológus, a Leicesteri Egyetem egyik neves szakértője.

Hasonló ajánlást fogalmaz meg az Amerikai Fogorvosok Szövetsége is: legalább három-négy havonta javasolt a csere. Sőt, bizonyos esetekben ennél hamarabb is, például ha betegek voltunk, a fogkefe beleesett a WC-be, a háziállat megrágta, vagy hosszabb ideig nedvesen, zárt tokban tároltuk.

A szakértők szerint ideális esetben évente legalább négyszer kerül új fogkefe a fürdőszobába. Michelle Kelman, a Los Angeles-i Kaliforniai Egyetem fogorvosa a CNBC-nek elmondta: akkor is érdemes lecserélni a fogkefét, ha a sörték már láthatóan szétállnak, elgörbültek vagy elhasználódtak.

Mi történhet, ha túl sokáig használjuk ugyanazt a fogkefét?

Az elhasználódott fogkefe nem tisztít megfelelően, így lepedék maradhat a fogakon, ami hosszabb távon fogszuvasodáshoz és ínyproblémákhoz vezethet. Emellett a sörték között felhalmozódó baktériumok is visszajuthatnak a szájüregbe. A clevelandi klinika szakemberei szerint mindez az elektromos fogkefékre is érvényes.

Bár a cserefejek drágábbak, ugyanolyan rendszerességgel kell őket váltani, mint a hagyományos fogkeféket. Az elektromos fogkefék hatékonyan távolítják el a lepedéket, de a fejeket ugyanúgy háromhavonta cserélni kell, hangsúlyozta Sonoko Nakasato fogorvos.

A megfelelő ápolás legalább ilyen fontos

Primrose Freestone arra is felhívta a figyelmet, hogy a fogkefe tisztán tartása kulcsfontosságú. A szájüregben több mint ötszázféle baktérium- és gombafaj él, amelyek egy része minden fogmosáskor a sörtékre kerülhet. A szakember azt javasolja, hogy a fogkefét minden használat után legalább harminc másodpercig öblítsük meleg, folyó víz alatt, így eltávolíthatók a fogkrémmaradványok, az ételrészecskék és a mikroorganizmusok.

Még alaposabb tisztítás érhető el, ha a fogkefét időnként fél órára szódabikarbónás vízbe, hidrogén-peroxidba vagy antibakteriális szájvízbe áztatjuk. Egyperces forró gőzkezelés szintén hatékony lehet. Nem ajánlott a fogkefét a WC közelében tartani: az öblítéskor a levegőbe kerülő apró vízcseppek baktériumokat juttathatnak a sörtékre.

További tanácsok a fogorvosoktól

A szájhigiénia nem csupán esztétikai kérdés, hanem a megfelelő eszközök rendszeres cseréje és gondos ápolása hosszú távon az egész szervezet egészségét is védi.

Forrás

Exit mobile version