Site icon ÉrdekesMagazin.hu

Ha így metszed a rózsát 2-szer annyi virágot hoz

A kertész kifecsegte a titkot: ha így metszed a rózsát 2-szer annyi virágot hoz

Most egy kiemelten fontos témáról fogunk beszélni, ami nem más, mint a rózsabokrok metszése. Áttekintjük, hogy mit érdemes tudni a rózsák metszéséről, beleértve a mikor, miért és hogyan kérdéseket is részletesen leírva.

Mikor érdemes elvégezni?


A metszés időpontját az éghajlat és a rózsa fajtája határozza meg. Általában a rózsabokrok metszését tavasszal, kicsit melegebb időben, a fagyveszély elmúltával érdemes elvégezni. Enyhébb tél esetén már februárban is megkezdhetjük a metszést. Amennyiben még hideg és fagyok vannak, érdemesebb várni március-áprilisig.

Régi idők bölcs emberei úgy tartották, hogy a rózsa metszésének időpontja egybeesik a Forsythia virágzásával, de az is jó módszer, ha figyeljük a rózsa vesszőin található levélrügyeket.

Ez is érdekelhet: Ha ezt teszed a paprika bokorral, nyár végéig 3-szor annyi termést hoz majd!

Ha a dudorok a vesszőkön megnőnek és pirosra színeződnek, akkor már itt az ideje a rózsa metszésének. Lehetőleg nyugalmi időszakban végezzük el a metszést, ha a növény korán virágzik a tavalyi hajtásokon, akkor érdemes csak virágzás után végezzük el a metszést.

A cikk folytatásáért, a reklám alatt kattints a tovább gombra!

Hogyan érdemes metszeni, melyik a legjobb módszer?

A rózsa rendszeres metszése elengedhetetlen ,ha gyönyörű virágokat szeretnénk látni a töveken. Fontos, hogy megfelelően metsszük meg, ha szeretnénk, hogy rózsáink szépek legyenek és folyamatosan új virágokat hozzanak. Nem szabad túlzásba vinni a metszést, de nem is célszerű félvállról venni a műveletet. Most megosztunk néhány tippet a rózsa metszésével kapcsolatban.

A metszésnél a legfontosabb szempont, hogy hol vágjuk le a szárakat. A legjobb, ha 5 mm-vel a bimbó felett metsszük meg. A metszés mindig a rüggyel ellentétes irányban lejtsen. Ahhoz, hogy jövőre is káprázatos virágokat hozzon a rózsabokor, ősszel mindenképpen vissza kell metszeni, még akkor is, ha sok rügy van rajta.

A rózsa korát is figyelembe kell vennünk, az egy éves bokrot nagyjából a feléig vissza kell vágni ahhoz, hogy sok rózsa legyen rajta. A második évben általában 2 – 3 új ággal több van a rózsatőn, ezeket nem kell levágni, ettől lesz szép dús külsejű. Még ilyenkor is fontos, hogy nagyjából a feléig visszavágjuk, hogy következő évben újra szép legyen. A három éves, vagy ennél idősebb rózsabokrok esetében minden elhalt, vagy túlságosan vékony ágat le kell vágni ahhoz, hogy jövőre szép legyen a rózsabokor. A rózsákat ősszel és tavasszal kell megmetszeni.

A cikk folytatásáért, a reklám alatt kattints a tovább gombra!

A hibrid tearózsák metszése

A tearózsákon alapvetően nagyon sok virág van, ezért fontos az alaposan visszametszés, hogy szép és erős legyen. A fiatal hajtásokon 2-4 rügyet hagyjunk, míg a vastagabb ágakon maradhat akár 6 rügy is.

A rózsatövek közepéből növő mellékágakat mindenképpen távolítsuk el, így lesz formás a bokor és ekkor tud sok virágot hozni.

Ez is érdekelhet: Az egész pitypang ehető, de sokan nem tudják, hogy a gyökere az igazi kincs

A Floribunda rózsák metszése

Ezek a rózsák vékony ágaikon hozzák a virágokat, ezért nem szabad őket túlságosan megmetszeni, mert akkor nem tud a megfelelően növekedni. A következő módszert érdemes alkalmazni: a fiatal, vékony ágakat jól vissza kell vágni, így sok virág lesz majd rajtuk. Az idősebb, vastagabb ágakból csak 1/3 részt szabad levágni, így dús és erős lesz a növény.

A fiatal hajtásokon 2–3 rügyet célszerű hagyni, a vastagabb ágakon, 3–5 rügyet is akár hagyhatunk. Az öreg ágakat, amelyek a középső részen nőnek célszerű eltávolítani.

A cikk folytatásáért, a reklám alatt kattints a tovább gombra!

A parkrózsa metszése

Ebből a rózsafajtából ősszel már csak keveset szabad lemetszeni. Az ágait össze kell kötni, vissza kell hajtani a földbe és be kell takarni. Tavasszal alaposan megmetsszük. Az oldalsó ágakon 2–4 rügyet kell hagyni. Nyáron mikor elvirágzik egy rózsa rajta, akkor visszavágjuk az ágat, a következő bimbóig, vagy kinyílt virágig.

Ez is érdekelhet: Ha ezt teszed a paprika bokorral, nyár végéig 3-szor annyi termést hoz majd!

A törperózsák metszése

Ezt a fajta rózsát tavasszal kell megmetszeni, a beteg, elhalt, nagyon vékony ágakat teljesen le kell vágni. A vastag ágak hosszának 1/3 részét vágjuk le. Ősszel csak a beteg, törött ágakat vágjuk vissza.

A cikk folytatásáért, a reklám alatt kattints a tovább gombra!

A futórózsák metszése

Ezt a rózsafajt ősszel csak óvatosan metsszük meg. Azokat az ágakat, amelyeken virágot hozott, megmetszhetjük. A beteg, elhalt ágakat le kell vágni, az erős ágakat pedig hagyjuk nőni. A külső ágakon hagyunk 2 – 3 rügyet. A hosszabb és vastagabb ágakat összekötjük, lehajtjuk és betakarjuk földdel. Tavasszal eltávolítjuk az elhalt ágakat.

A helyesen visszavágott rózsák gyönyörű virágokkal örvendeztetnek meg minden évben!

Ez is érdekelhet: Ez a legfinomabb házi bodzaszörp – bombabiztos recept

Öreg rózsatő tavaszi metszése:

forrás

Exit mobile version