Ezt a 8 dolgot most kell elintézned a kertben és bőséges terméssel és virágokkal hálálja majd meg
Tervezzünk!
Ahhoz, hogy igazán tiszta, és szép kertet kapjunk, fontos, hogy mindent előre elkészítsünk, és megtervezzünk, hiszen az adja a sava-borsát mindennek. A sorrend minden esetben a következőket jelenti: elsőnek a metszés, aztán a gereblyézés, hogy időt, és energiát spórolhassunk meg, illetve még a földre lehullott levelekből komposztot is tudunk készíteni.
Fontos a szellőztetés
Hogy jobban tudjon szellőzni a talaj, illetve, hogy hamarabb fel is száradjon, szükségünk van arra, hogy néha egy lombseprű segítségével felseperjük a talajt. Ha esik az eső, utána érdemes elvégeznünk ezt a feladatot, mivel így hamarabb felszáradhat, és tud szellőzni a talaj is. Azzal, hogy ezt megtesszük, a káros kártevőket is kiűzhetjük a talajból.
A cikk folytatásáért a reklám alatt kattints a tovább gombra!
Segítsük a virágokat
Figyeljünk oda azokra a virágokra is, amiket még az őszi időszakban ültettünk el, nehogy a frissen kibújt hajtások bánják meg a dolgot. Vannak virágok, mint például a nárcisz, és a hóvirág, amelyek már a télen is képesek kibújni a földből. Úgy kerülhetjük el a megsértésüket, hogy inkább kézzel dolgozunk körülöttük! Hogyha azokat a virágokat, amelyeket betakartunk esetlegesen szalmával, le szeretnénk a tavasz közeledtével szedni, ügyeljünk arra, hogy óvatosan közelítsük meg mindezt!
Ajánló: A kertészetben elárulta az eladó a titkot: Keverd EZT a muskátli földjébe és virága borul minden tő
Levehetjük a takarót
Ha van ültetve mediterrán, és forróságot kedvelő növényünk, amit letakartunk a hideg fagyos tél miatt, akkor itt az ideje, hogy lekerüljön róla ez a takaró. Általában ezzel együtt igyekezzünk megmetszeni a rózsabokrokat is, illetve trágyát szórni köréjük, hogy megkaphassák a nekik szánt összes fontos tápanyagot, amire szükségük van a megerősödéshez!
A cikk folytatásáért a reklám alatt kattints a tovább gombra!
Lássunk neki a metszésnek
Most kell elkezdeni a metszéseket, mivel a kertészek szerint most van időszakja.
- Azokat a fákat, amelyek a csonthéjasok családjába tartoznak, például a cseresznye, a virágzáshoz időzítsük, hiszen ilyenkor a legkevesebb esély rá, hogy begombásodnak.
- Az almát, és a körtét nyugodtan megmetszhetjük akár azonnal.
- Használjunk a metszések után alkoholos fertőtlenítő szereket.
- A keletkezett sebfelületeket sebkezelőszerrel kezeljük alaposan le.
Ezt olvastad már? Ezt a 3 egyszerű növényt ültesd be, és sírva menekül majd a vakond a kertedből
Szedjük le az elhalt, elszáradt részeket
Amelyek friss hajtásokon keresztül növekednek, mint például a mályvacserje, azokat is most kell megmetszeni. Tilos azonban azokat, amelyek előző évi vesszőkön virágoznak, mint például a japáncseresznye. Mindegyik növénynél, virágnál, fánál, bokornál fontos az, hogy a beteg, elhalt, sérült részeket mindenféleképpen távolítsuk el, mivel ha rajtuk maradnak, akkor a többi, egészséges rész is veszélybe kerülhet, és nem hoz akkora hozamot sem, mint előző évben.
A cikk folytatásáért a reklám alatt kattints a tovább gombra!
A permetezésről
Mivel ez egy felettébb fontos dolog, ezért kifejezetten figyeljünk oda, hogy minőségi adalékanyagokkal ellátott permetezőt használjunk, mivel ezek segítenek minket is, illetve a növényeket is abban, hogy ne betegedjenek meg, vagy ne menjenek rájuk a káros rovarok, bogarak. Egyúttal, a kertünkben is érdemes lepermetezni, hogy elkerüljük a kórokozók, különböző gombák elszaporodását mind a palántákon, mind a zöldségeken, gyümölcsökön. Manapság már rengeteg bio vegyszer van, ami egyáltalán nem károsítja a környezetet, így nyugodt szívvel használhatjuk. A réz, kén tartalmúakat a baktériumok elűzésére, ameddig az olajos bázisúakat a rovarok eltávolítására használhatjuk.
Élesszük fel a gyepet!
Március végén, áprilisban érdemes egy gyepszellőztetővel átfújni az udvarunkat, kertünket, hogy fellazíthassuk a talajfelszínt. Így könnyen eltávolíthatjuk a gazokat, mohákat a fűnkről, és ha szükséges, használjunk füvesítő szereket a kopaszfoltok megújításához. Sőt, ahol lyukak keletkeztek, oda homokot, gyeptrágyát vagy földet is nyugodt szívvel rakhatunk!
Teszteld le magad, érdemes: Csak a legprofibbak tudnak erre az 5 kvízkérdésre helyesen válaszolni, te köztük vagy?

