Site icon ÉrdekesMagazin.hu

Ezt a 16 növényt feltétlenül meg kell metszeni ősszel!

Ezt a 16 növényt feltétlenül meg kell metszeni ősszel!

Ezt a 16 növényt feltétlenül meg kell metszeni ősszel!

Még jelenleg szeptemberben is igen jó idő van, de mire kettőt pislogunk máris beköszönt az igazi ősz. A természet is elkezd lassan készülni a téli pihenőre, minden egy kicsit csendesebb, lassabb, nyugodtabb lesz. A kertészeknek ilyenkor kezdődik még az őszi munka, még koránt sincs vége az évnek sőt, sokszor épp most kezdődik az igazi hajrá.

Az ősz a kertben nemcsak a gyönyörködésről és a búcsúról szól, hanem fel is kell készülnünk a télre, illetve a következő évre. Rengeteg teendő vár még ránk, amit még a hideg beállta előtt érdemes megcsinálni. A tapasztalt kertész jól tudja, hogy tavasszal, amikor újra éled a természet, csak az erős, egészséges növények indulhatnak meg igazán a fejlődésnek. Az egyik legfontosabb dolog ilyenkor a fák, bokrok és cserjék metszése, az évelők visszavágása, és úgy általában minden, ami a teleltetésre való felkészítést szolgálja. Minden most elvégzett apró feladat kulcsfontosságú és megalapozza a jövő évi bőséges és egészséges kertet.

Nagyon fontos, hogy tudjuk mihez mikor kell nyúlni. Az igaz hogy a metszés nem ördöngösség, ezért könnyen megtanulható, de a növényeink nagyon hálásak lesznek érte. A fáknak, cserjéknek szükségük van időnként arra, hogy a száraz, elhalt ágaikat levágjuk, vagy éppen ritkítsunk. Fontos, hogy a növényeink szépségéért és egészségéért megtegyünk mindent, így aztán ősszel igenis metszeni kell.

A cikk folytatásáért, a reklám alatt kattints a tovább gombra!

1. Angyaltrombita metszése ősszel

Az angyaltrombita metszése ősszel. Ez a növény viszonylag gyorsan nő, és amire figyelni kell, az az, hogy az elvirágzása után, ősszel vissza kell metszeni. Ez ugyanis nagyon fontos számára. Az angyaltrombita érzékeny a fagyra, így hazánkban teleltetni kell, de ezt egyébként sokan elfelejtik. A teleltetésre fölkészítés a következőképp történik: vízzel meg kell tisztítani a növényt, illetve a leveleit meg kell szabadítani a portól, és a levelek közt esetlegesen megbúvó kártevőktől is. Ha dézsába van ültetve az angyaltrombita, akkor télre keress neki egy hűvös, de nem hideg, napfényes helyiséget; 8–14 fok közötti hőmérséklet az ideális számára.

Ajánló: Ekkor kell felszedni a krumplit! Ha ezt az időpontot elrontod, oda a bőséges termés

Fontos megemlíteni, hogy a teleltetés előtt érdemes körülbelül a felére visszavágni a hajtásokat. Ezen kívül tavasszal is le kellett kicsit vágni az első hajtásokból. Így megelőzheted, hogy nagyon megnyúljanak a hajtások. Az angyaltrombita fagyérzékeny, így hideg téli hónapokban vigyázz rá. Ha az éghajlatod hűvös, vigyázz, hogy ne fagyjanak le a gyökerei. Télvíz idején vidd be egy védett helyre, vagy takard le szalmával vagy halmazzal a gyökerét.

A cikk folytatásáért, a reklám alatt kattints a tovább gombra!

2. Cseresznye és meggy metszése ősszel

Legszerencsésebb, ha még szeptemberben sort kerítünk a metszésre, mivel a hideg idő beálltával megnő az esélye a kórokozók által terjesztett gutaütésnek és ágkárosodásnak, illetve elejét vehetjük tavasszal a gyenge hajtások felszaporodásának.

Ezt olvastad már? Ez toronymagasan a leghatékony módszer, amivel a csigák sírva menekülnek a kertből

3. Szeder, málna metszése ősszel

Amikor az utolsó gyümölcs is leérett, megkezdhetjük a málna őszi metszését. Ilyenkor általában az öregebb hajtások egynegyedét el szokták távolítani, hogy tavasszal gyorsabban és erőteljesebben indulhasson meg a fejlődés.

4. Eperfa metszése ősszel

Nem sok metszett példányával lehet találkozni ennek a főleg tanyaudvarokra ültetett gyümölcsfának, viszont, mivel erőteljes a sarjképzési hajlama, ha rendezett kertet szeretnénk, ősz közepétől már metszőollót ragadhatunk!

5. Dió metszése ősszel

A dió különösebb figyelmet nem igényel, viszont az esztétikum, illetve a korona fényáteresztő képessége feltétlenül megkívánja a száraz gallyak eltávolítását.

A cikk folytatásáért, a reklám alatt kattints a tovább gombra!

6. Orgona metszése ősszel

Az orgonabokrok hajlamosak nagyon növekedni. Az őszi metszés során vágjuk vissza a hajtásokat körülbelül egyharmadukkal, hogy a bokor ne legyen túl nagy és rendetlen a következő évben. Fontos, hogy az orgona elvirágzása után a teljes virágzatot eltávolítsuk, így megelőzzük, hogy a növény magot érleljen, és másodvirágzásra tudjuk késztetni. Az ágakat egyharmad részben metsszük vissza és a földközeli hajtásokat is vágjuk ki, amelyek vélhetően a törzs föld alatti részéből indultak fejlődésnek. 

Ajánló: Ez a 17 virág a lusta emberek kedvence, ráadásul nem kell napfény sem a növekedéséhez

Úgy próbáljuk meg metszeni, hogy a korona belseje szellős legyen, hogy kellő mennyiségű levegő és fény juthasson be, így szükség van a korona belsejében elhelyezkedő ágak megritkítására is. Ha a koronát egészen a talaj szintjéig vissza szeretnénk metszeni, azt mindenképpen most, kora tavasszal kell megtennünk.

A cikk folytatásáért, a reklám alatt kattints a tovább gombra!

7. Lángvirág metszése ősszel

A lángvirágot, ezt a változatos formában és sokféle színben megtalálható növényt nagyon sokan szeretik; nem nehéz gondozni. Ha nem csinálunk neki semmit, akkor is gyönyörű virágzatba borul évről évre. Viszont van néhány szabály, amit azért érdemes követni.Nyáron nincs túl sok dolog, öntözni kell, illetve ha elhalt virágot látunk, azt távolítsuk el. De ezen kívül nincs más munka vele. Szinte gondozásmentes virág. Viszont, mint minden növénynél, itt is van, amit megtehetünk, hogy a növény fejlődését elősegítsük. Mindenképpen javasolt, hogy október tájékán alaposan vissza kell metszeni.

Ezt olvastad már? Ez toronymagasan a leghatékony módszer, amivel a csigák sírva menekülnek a kertből

A növény egészségének megőrzése szintén a metszés kiemelt céljai közé tartozik. Az elszáradt, beteg vagy sérült növényi részek eltávolításával csökkentjük a fertőzési forrásokat, és megakadályozzuk a kórokozók, például a lisztharmat terjedését.  A lángvirág körülbelül augusztus végéig virágzik. Ekkor lehullik az utolsó is, és csak a levélzet marad meg. Az ősz közepéig azonban a levélzet is elszárad és elhal. Ilyenkor kimondottan jól esik neki, hogyha ezeket az elszáradt maradványokat eltávolítjuk. Érdemes talajszintig visszavágni, és így megakadályozzuk, hogy amikor sok a harmat, a növény megbetegedjen.

A cikk folytatásáért, a reklám alatt kattints a tovább gombra!

8. Sarkantyúfű, évelő szarkaláb metszése ősszel

Ez a gyönyörű, lágyszárú évelő növény, a népi elnevezése szerint évelő szarkalábként is ismert (más néven sarkantyúfű), sok kertnek dísze. Ha valakinek romantikus vidéki kertje van, biztos, hogy van benne sarkantyúfű is.A növény szereti a napos, de félárnyékos helyet, a tápanyagban gazdag talajt. Nem kedveli a szeles, huzatos udvarokat, úgyhogy szélvédett helyre érdemes ültetni. Illetve a mérete miatt fontos, hogy karózzuk. 100 és 180 cm közti magas. Nagyon komoly gondozást nem igényel, de a csigák nagyon szeretik, és árthatnak neki, úgyhogy csigák ellen érdemes védekezni.

Ajánló: Ekkor kell felszedni a krumplit! Ha ezt az időpontot elrontod, oda a bőséges termés

Miután elvirágzott, a szálakat kicsivel a talaj szintje felett érdemes visszametszeni. Néhány tőnél található levelet azonban meg kell hagyni. Ez különösen fontos! Miután megtörtént az első elvirágzás, pótoljuk a növény által elhasznált tápanyagokat. Így van esélyünk egy másodvirágzásra – sok kertésznek sikerül, érdemes vele próbálkozni.

A cikk folytatásáért, a reklám alatt kattints a tovább gombra!

9. Gardénia metszése ősszel

Elvirágzás után a virágszálakat kevéssel a talaj szintje felett metsszük vissza, a növény tövénél található leveleket azonban hagyjuk meg. Ha az első elvirágzást követően pótoljuk a növény által elhasznált tápanyagokat, jó eséllyel másodvirágzásra bírhatjuk.

A gardénia tulajdonosoknak érdemes figyelnie, hogy hova ülteti a növényt: a napos, félárnyékos, szélvédett és fagyvédett, tápanyagokban dús savanyú talajba ültesse a gardéniát, mely jó vízelvezetésű. Ha tűző napra ültetjük, megéghetnek a levelei. De az öntözést nem szabad elhanyagolni ősszel sem, mert ez egy magas vízigényű növény. A tápanyag utánpótlását tavasszal kell megejteni, lassan lebomló műtrágya segítségével.Ez a fajta növény metszést nem igazán igényel, mindössze kora tavasszal az elhalt részeket érdemes eltávolítani, illetve az elnyílt virágokat kell leszedni.

Ezt olvastad már? Ez toronymagasan a leghatékony módszer, amivel a csigák sírva menekülnek a kertből

A növény nyáron borul virágba igazán, de az őszbe is átnyúlik. Még szeptember–októberben is teljes pompájában gyönyörködhetünk benne, ugyanakkor ez időjárásfüggő is. Amint a virágzás elmúlik, a lehajló vagy túlságosan megnyurgult hajtásokat vágjuk le, és az elszáradt virágfejeket szintén távolítsuk el. Nagyobb virágcserépben, esetleg balkonládában tároljuk, de a teraszon is teljesen jól érzi magát.

A cikk folytatásáért, a reklám alatt kattints a tovább gombra!

10. Madárberkenye metszése ősszel (októberben)

A kertészetben kicsit jártasabbak tudják, hogy a berkenyefélék nem igényelnek sok metszést. Általában ősszel, esetleg tél elején mindössze egy frissítő metszéssel beérik. Viszont amennyiben a növény aktív időszakában végzed a metszést, azzal nagy kárt okozhatsz benne. A metszés helyén ugyanis olyan nedvesség gyűlik össze, ami a különböző növénybetegségeket szinte vonzza, és a legyengült növényzet könnyen megbetegszik.

Ez is érdekelhet: Így kezelhetjük a barnuló tuja fenyőket, végre ez működik

A madárberkenye metszésére a legmegfelelőbb időpont október. A rendszeres metszéssel megritkul a növény lombozata, és ez segíti a meleg nyári hónapokban az ágak átszellőzését. Ha a madárberkenyét sövényként neveljük, akkor kifejezetten ősszel érdemes metszeni, hiszen amikor megadjuk a formáját, utána már nyugodtan hagyható, hogy a nyugalmi időszaka következzen.

A cikk folytatásáért, a reklám alatt kattints a tovább gombra!

11. Kerti hortenzia metszése ősszel

A kerti hortenzia metszésénél nagyon kell figyelni, mert a hortenziát alapvetően úgy gondozzuk, hogy a száraz és elhalt ágakat tőből kimetsszük. Fontos adalék, hogy ezt tavasz végétől ősz elejéig, mondjuk szeptember végéig bármikor meg lehet tenni, de az októbert már ne várjuk be ennél a növénynél. Az ősz beköszöntével, ahogy hűlnek az éjszakák, főleg így október környékén, már nem ajánlott metszeni a hortenziát, mert könnyen fagykárt szenvedhetnek. És őszi napokon is inkább olyankor metsszünk, amikor a hőmérséklet plusz 7–8 fok feletti.

Ajánló: Ez a 17 virág a lusta emberek kedvence, ráadásul nem kell napfény sem a növekedéséhez

Az elvirágzott hajtásokkal ugyanígy járjunk el, amelyeket nem szükséges rögtön, de nyugodtan lemetszhetjük elszáradás után, viszont szigorúan szeptemberrel bezárólag. Ha a száraz virág egyébként szépen mutat a növényen, akkor ezeket következő év tavaszán is elegendő lemetszeni. Plusz előny, hogy a virágos vesszők, amiket rajta hagyunk a növényen, csökkentik a fagykár kockázatát.

A cikk folytatásáért, a reklám alatt kattints a tovább gombra!

12. Rózsa metszése ősszel

A rózsát mindenki szereti, most nézzük meg, hogyan metsszük ősszel! Azokat a rózsákat kell ősszel metszeni, amik a nyári időszakban hosszú és úgynevezett „pörgős” szárakat hoztak. De egyébként nem kell az összeset metszeni. Viszont ezek a fajták ősszel meglehetősen ápolatlannak tűnnek, és ezek a kóbor szárak egyébként is hajlamosak a károsodásra.

A rózsa sajnos érzékeny a fagyra, és mivel az ez évi hajtása nem érik be teljesen, a hajtások csúcsa nem fásodik és így nem zárul le a növekedés, még az első fagyok előtt vissza kell vágni a lágy, nem fásodó részeket. Azért, hogy elkerüljük a rózsa rothadását, mindenképp távolítsuk el róla az elszáradt virágokat. Szintén ne hagyjuk rajta a növényen az elsárgult, elszáradt leveleket, és takarítsuk fel a földre lehullott leveleket is, mert ezek könnyen át tudnak vinni egyes betegségeket, akár éveken keresztül is.

Ez is érdekelhet: Így kezelhetjük a barnuló tuja fenyőket, végre ez működik

A rózsabokroknál is fontos az őszi metszés, hiszen ilyenkor el tudjuk távolítani az elhalt, sérült, túlságosan sűrű ágakat, így jóval nyitottabbá válik a bokor, engedve a szabad levegőáramlást a növény ágai között. Ezáltal jóval kisebb esély lesz arra, hogy a növény megbetegedjen. Az őszi metszés során nem kell szemre, azaz rügyre pontosan visszavágni a rózsát, csak annyit érdemes metszeni, hogy a tövekhez közelebb tudjunk kerülni. A magastörzsű rózsáknál is érdemes ősszel metszeni, hiszen nehezen viselik a fagyot, így a növényt, különösen a koronát, be kell takarni, amely sokkal egyszerűbb, ha a hajtásokat visszavágjuk.

A cikk folytatásáért, a reklám alatt kattints a tovább gombra!

13. Bazsarózsa metszése ősszel

A bazsarózsa nem virágzik túl hosszú ideig. Májusban és júniusban gyönyörködteti leginkább szemünket. Ettől függetlenül ősszel érdemes alaposan megmetszeni, és így, mikor jön az új év, minden energiáját a következő szezonbeli növekedésre tudja fordítani. De nem javasoljuk, hogy azonnal visszametszd az ágait, amint befejezte a virágzását.

Ez is fontos lehet: Én is alig hittem el: ezért mondják most a szakértők, hogy ne ültess több hortenziát a kertbe

Érdemes kivárni az őszt, és akkor elvégezni a metszést. Nem tudunk pontos időpontot mondani az optimális metszési időre, mert ez a magyarországi tájegységenként és az eltérő őszi időjárás miatt egészen nagy szórást mutat. De arra érdemes figyelni, hogy ahogy az első fagyos, harmatos reggel beköszönt, utána már ne halogassuk tovább, metsszük meg azokat a bazsarózsákat.

A cikk folytatásáért, a reklám alatt kattints a tovább gombra!

14. Levendula metszése ősszel

Több levendulafajta is van, és van olyan, ami nyáron, továbbá van, ami ősszel is virágzik. Akárhogy is, a levendulát elvirágzás után célszerű visszavágni. Ezzel készítjük fel a télre. Fontos megvárni itt is az ideális időpontot. Az őszi metszést szeptember, esetleg október hónapban végezzük, ahogy a virágzási időszak lezárul. És így még van ideje a levenduláinknak regenerálódni a téli pihenő előtt.

Ajánló: Ez a 17 virág a lusta emberek kedvence, ráadásul nem kell napfény sem a növekedéséhez

A hajtások visszavágásához használjunk ollót, vagy metszőollót, és körülbelül egyharmadukig vágjunk vissza a hajtásokat. A vágás során érdemes eltávolítani a sérült, vagy elszáradt hajtásokat, illetve régi szárakat. És fontos, hogy ne szaladjon meg a kezünk: ha túlságosan megmetsszük a levendulabokrainkat, az már árt a növénynek. Legalább kis zöld hajtást mindenképpen hagyjunk a bokrokon.

A levendula esetében nagyon fontos a rendszeres metszés. Az idősebb példányoknál pedig egyenesen elengedhetetlen. Ha nem metsszük rendszeresen, akkor a növény hamar elöregszik, majd egyre kevesebb virágot fog hozni.

A cikk folytatásáért, a reklám alatt kattints a tovább gombra!

15. Gránátalma metszése ősszel

A gránátalmát is ősszel kell metszeni. Akkor a legjobb, ha a növény formájának alakítása során 3–5 darab erős, egészséges vesszőt meghagyunk, a többit pedig talajszintig visszavágjuk. A tél beköszöntével pedig tisztítsuk meg az elszáradt, esetleg nem jó irányba nőtt, gyenge vesszőktől. A gránátalma gondozása egyébként hálás feladat, nincs vele sok gond, viszont tavasszal ritkító metszés szükséges.

Ez is érdekelhet: Így kezelhetjük a barnuló tuja fenyőket, végre ez működik

A másodéves gránátalma bokrunkat erőteljesen vissza kell metszeni, és a rákövetkező években, a tavaszi időszakban már elég kevésbé visszametszeni az ágait. Ez azért fontos, hogy új hajtások hozására serkentsük a növényünket, ugyanis a gyümölcs az új hajtások nyomán tud nőni. A harmadik évtől elkezdve pedig már csak ritkítás szükséges.

A cikk folytatásáért, a reklám alatt kattints a tovább gombra!

16. Macskamenta metszése ősszel

A macskamenta egy aránylag gondozásmentes évelő növény, erőteljes, átható illattal. Nagyszerűen lehet vele ösvényeket díszíteni, járdaszegélyek mellé is ültethetjük. Vonzza a méheket, ugyanakkor távol tartja a kártevőket. Ha más növények közé ültetjük, akkor még a levéltetveket is elriasztja.

A macskamenta tavasz végén kezd el virágozni, és egészen nyár végéig ontja a virágait, majd ahogy az ősz beköszönt, levelei és szárai elszáradnak. Ez pont egy olyan növény, ami esetében nyugodtan várhatunk tavaszi metszéssel. Mindössze akkor kell hozzányúlnunk, hogyha zavar a látványa. (Hasonlóan a sarkantyúfűhöz.)

A metszés hiányában a bokor szerkezete is megváltozik. A metszést lehetőleg közvetlenül az első virágzási csúcs után kell elvégezni, amikor a virágok 70-80%-a már elhervadt. A hajtások évről évre egyre hosszabbra nőnek, a növény közepe pedig egyre jobban felkopaszodik és elfásodik, ha kihagyjuk a metszését. A bokor elveszíti kompakt, domború alakját, szétesővé, középen „lyukassá” válik. A hosszú, gyenge hajtások nem bírják el a virágok súlyát, és az első nagyobb eső vagy szél hatására a földre fekszenek, egy kusza, rendezetlen halmazt képezve. A metszés hiánya tehát egy esztétikailag kevésbé vonzó, gyengébb szerkezetű növényt eredményez.

Ajánló: Ekkor kell felszedni a krumplit! Ha ezt az időpontot elrontod, oda a bőséges termés

Exit mobile version