Ez az 5 legjobb alternatíva a mártások sűrítésére liszt helyett, én már mindig így készítem
Még a gyakorlott háziasszonyokkal is megtörténik, hogy a nagy igyekezettel készített mártás nem lesz a legtökéletesebb. Az állaga inkább hígra, mint krémesre sikeredik. Ilyenkor jön a kézenfekvő megoldás, a sűrítés. És persze liszttel, mivel mással?! Esetleg tejszínnel! Pedig van több alternatíva is ezeknek az alapanyagoknak a helyettesítésére! Bármelyiket is választjuk, az eredmény tökéletes lesz.
Nagyanyáink a mártás vagy a szósz készítéséhez kizárólag lisztet használtak. Ezt zsírral felmelegítették, és hozzáadták az alapléhez, majd jól elkeverték és addig főzték, míg selymes tapintású nem lett. Ezt a megoldást még ma is sok háziasszony alkalmazza. Az egészségügyi szakemberek szerint viszont ez bizony nem a legegészségesebb megoldás, nagyon sok kalóriát tartalmaz, megterheli a szervezetet, és a fogyókúrázóknak sem ajánlott. Van a másik módszer amikor a hígra sikeredett szószt tejszínnel igyekeznek sűríteni. Na de mi van akkor, ha kiderül, hogy jómagunk vagy a családban valaki liszt- és gluténérzékeny? Ilyen esetekben a következő helyettesítőket használhatjuk.
A cikk folytatásáért, a reklám alatt kattints a tovább gombra!
Kukorica keményítő
A kukoricakeményítővel feljavított mártás, pont olyan finom lesz, mint a hagyományos lisztel készült, és a liszt és gluténérzékenyek is bátran fogyaszthatják. A legfontosabb, hogy mindig hideg vízben, vagy növény alapú tejben alaposan keverjük el a keményítőt. A meleg folyadék azért nem ajánlott, mert abban könnyen összecsomósodhat a keményítő. Lényeges a víz és a keményítő egyenlő arányú használata, ami a szósz mennyiségétől is függ.
Ha például egy vagy két kanál folyadékot használunk, akkor ugyanannyi keményítőt tegyünk bele. A már jól összedolgozott péphez adjunk egy-két kanállal a sűríteni kívánt szószból és ezzel is keverjük össze. Amikor már szép csomómentes, öntsük az alapléhez, és folyamatos kevergetés mellett főzzük a kívánt sűrűségűre.
A cikk folytatásáért, a reklám alatt kattints a tovább gombra!
Kenyér
Ha nincs kedvünk a hosszadalmas kevergetéshez, használjunk kenyeret a szósz vagy mártás sűrítéséhez. Néhány szelet már szikkadt kenyérszeletet aprítsunk fel és rakjuk a turmixgépbe és finom pépesre dolgozzuk el. Adjuk az egészet a készülőben lévő ételhez, jól kavarjuk össze, még egy rövid ideig főzzük, és az eredmény: sűrű és krémes szósz vagy mártás.
Ez is érdekelhet: A falusi háziasszonyok erre esküsznek: így készül az eredeti krumplis tészta
Zöldségpüré
Mivel sok zöldség nagy mennyiségben tartalmaz keményítőt, így kiválón alkalmas a mártások sűrítésére. Erre kiválóan alkalmas többek között a burgonya, tök, lencse, póréhagyma, sárgarépa, zeller, karfiol. Főzzük meg a kiválasztott zöldségeket, majd turmixoljuk jól össze és keverjük bele az ételbe és kész is.
A cikk folytatásáért, a reklám alatt kattints a tovább gombra!
Tojássárgája
Sűrítéshez használhatjuk a semleges ízű tojássárgáját is, mely szép krémessé teszi a mártásunkat. Verjük fel a tojás, lassan keverjük hozzá a mártás egy részét, majd a keveréket öntsük a többi mártáshoz.
Rizsliszt
A rizsliszt azért is az egyik legjobb megoldás a búzaliszt helyettesítésére, mert az olajon könnyű pirítani, nem csomósodik és mártások készítésére is alkalmas.
Ezt olvastad már? Csak kevesen tudják, de erre való a mosógép harmadik rekesze!

