Ez a legfontosabb az amarillisz és a leander teleltetésénél, így tele lesznek virággal jövőre!
Amarillisz
Mit kell tudni róla:
- Nagy, tölcsér alakú virágai vannak, gyakran 2–6 egy száron.
- Színei változatosak: piros, rózsaszín, fehér, narancs vagy csíkos.
- Hosszú, erős szárán elegánsan emelkedik ki a levelek fölé.
- Tartós vágott virágként is szép dísz lehet a lakásban.
- Illata enyhe vagy semleges, így zárt térben is kellemes.
Ez is érdekelhet: Így teleltesd a leghisztisebb növényt, a cikász pálmát
Mire figyelj oda télen
Nos, az Amariliszt nem kell bemutatni, hiszen szinte minden egyes virág, illetve kert kedvelő ismeri, és szereti is. Télen azonban a hideg elől ” el kell zárni”, mivel nem bírja a nagy fagyokat a szabadban, vagy a hűvösebb szobákban. Éppen ezért, már az ősz közepén le kell állni az öntözésével, illetve ha kint növekedett eddig a kertben, akkor a hagymát mindenféleképpen ki kell szedni a földből, ha pedig cserépben, akkor szimplán csak vidd be a melegre! Egy száraz papírdobozba szedd bele őket, és egy hidegtől távol eső helyen várd meg velük a tavaszt. Ezt legalább 10 hétig hagyni kell pihenni, s már a tavasz kezdetén észreveheted az apró kis virágokat. Ilyenkor szokták kiültetni, méghozzá úgy, hogy a felső része kint legyen a földből.
A cikk folytatásáért, a reklám alatt kattints a tovább gombra!
Leander
Mit kell tudni róla:
- Dúsan virágzó, mediterrán dísznövény.
- Virágai lehetnek fehérek, rózsaszínek, pirosak vagy sárgák.
- Egész nyáron folyamatosan virágzik, napfénykedvelő.
- Illatos virágai miatt kedvelt terasz- és kertnövény.
- Minden része mérgező, ezért óvatosan kell vele bánni.
- Rendszeres öntözést és tápoldatozást igényel a bőséges virágzáshoz.
Mire figyelj oda télen
A Leander sem szereti túlságosan a hideg, nyirkos időjárást, ezért ha a hőmérő már 10 fok alá esik, akkor pontosan elérkezett annak az ideje, hogy bevonuljanak a fedezékbe. A házadban érdemes egy jól szellőző, világos helyre tenni, s locsolni is, azonban ilyenkor bőven elég számára a kevesebb vízmennyiség is. Nem szabad hagyni a túlöntözést, mert kifagyhatnak, vagy elrothadtnak a gyökerei! S amikor már a tavasz első napsugarait látod, és már 10 fok felett van tartósan a hőmérséklet, akkor már nyugodt szívvel visszahelyezheted őket a kertbe, hadd időzzenek a napsütésben!
Ajánló: Így teleltesd a muskátlit, és tavasszal minden szomszéd irigyelni fog

