Titkos mosógépfunkció, amiről kevesen tudnak, még a nagymamád is ezt használta a foltok ellen!
A nagyanyáink idejében még nehezebben ment a mosás, mint manapság, így nem csoda, hogy ezek a csodálatos háziasszonyok minden erejükkel azon dolgoztak, hogy minél hatékonyabban tudjanak helytállni a háztartásban. Kevesen ismerik a mosógépnek ezt a rejtett funkcióját, amit bizony még a nagymamák is előszeretettel használtak. Ebben a cikkben felfedjük ezt a titkot, sőt, még tanácsokat is adunk a helyes mosáshoz!
A nagymamád is előszeretettel alkalmazta
Pár éve még ‘divatja’ volt annak, hogy a kisebb gyerekek az idősebb testvérektől örökölték meg a csinosabb ruhákat, és azt használták az iskolába, vagy az ünnepségekre. Ők még tanúi voltak egy olyan világnak, ahol nem a technológia uralta vívmányok kaptak a mindennapokban szerepet, hanem a labdák, társasjátékok. Ilyenkor nem hogy leszidtak minket a szüleink, hogy koszosak lettek egy-egy homokozás, vagy focizás után, hanem még jobban ösztökéltek bennünket arra, hogy folytassuk kint a játékot. Ilyen esetekben a nap végén azonban mégis csak ki kellett valahogy mosni a játék által összepiszkolt ruhákat, amiben a nagyszüleink, illetve édesanyáink szinte varázslók voltak. Ezzel a trükkel nem csak az öblítőn, és a mosószert spórolhatunk, de fixen kihoz bármi féle foltot a ruhákból.
A cikk folytatódik, nyomj a tovább gombra a hirdetés alatt!
A titkos funkció
Ez, a szinte összes mosógépben fellelhető funkció megkönnyíti a mindennapokat, és a mosást, mivel szinte egy mosással eltüntethetőek vele a legmakacsabb foltok is. Pár szakértő a Grundigtól így fogalmazott:
„A mosógép előmosása, ahogy a neve is sugallja, a mosási ciklus első szakasza. Ez a szakasz a ruhák áztatását jelenti a fő mosási ciklus előtt. Miért van erre szükség? Nos, ez segít a makacs foltok és szennyeződések eltávolításában, mielőtt a mosógép teljes teljesítményre kapcsolna. A makacs foltok, mint például a zsír, fű vagy ételmaradékok, gyakran előkezelést igényelnek, hogy meglazuljon a szövet szálakhoz való tapadásuk. Képzelje el, hogy élvezte egy finom, de rendetlen étkezést. A paradicsomszósz fröccsen, és a kedvenc pólójára kerül. Itt jön jól a mosógép előmosása. Ha a ruhadarabot langyos vízben áztatja enyhe mosószerrel vagy folttisztítóval, a szálak ellazulnak, és a foltok hatékonyabban oldódnak.”
Ajánló: A nagymamám azt mondta, tegyek sót az olajba, egész életemben hálás leszek neki ezért a trükkért
Mit tehetünk még a mosógépünk, illetve a ruhák megóvásáért?
- Válogassuk szét a ruhákat szín szerint, illetve szennyeződés szerint
- A megfelelő mosási ciklust válasszuk ki mindig
- Állítsuk be a helyes hőmérsékletet a ruháinkhoz
- A megfelelő folttisztító kiválasztása is fontos
- Ne öntsünk se túl keveset, se túl sokat a mosószerből sem
- A ruhák jobban áznak a meleg vízben, ami fellazítja a szennyeződéseket
- Minél hamarabb szedd ki a ruhákat, ha lejárt a mosógép
- Az utasítások követése és betartása nagyon fontos
- Csak a leírásnak megfelelően szárítsuk meg a ruhákat
Ajánló: Nem a babérlevél a titka, hanem EZ a hozzávaló teszi tökéletessé a krumplifőzeléket

