Sürgős döntés született a magyar nyugdíjakról, sokakat érint a bejelentés
Fontos döntést jelentett be a Magyar Posta a nyugdíjakkal kapcsolatban, sokakat érint ez a bejelentés, ami az árvízzel kapcsolatos. A Magyar Posta számára a lakosság kiszolgálása kiemelten fontos, így minden szükséges lépést megtesz annak érdekében, hogy a küldemények megérkezzenek az árvíz sújtotta területekre is. Tudjuk, hogy sok nyugdíjas olvas minket, ezért gondoltuk megírjuk nektek, hiszen ez nem kis változás!
Ajánló: Én már csak ezzel mosok amióta tudom, enélkül egy törölközőt se dobj a mosógépbe!
Megszervezték az előre hozott kézbesítést
A Posta minden olyan területen, ahol az árvízvédelmi előrejelzések alapján fennáll a veszélye, hogy nem lesz megközelíthető a település, megszervezte a nyugdíjak előre hozott kézbesítését. A társaság 20 településen hozott árvízvédelmi intézkedéseket a küldemények biztonságos kézbesítése érdekében, és egyes településeken közel 300 nyugdíjas számára kézbesítette előre a nyugdíjat. – írja a Posta legfrissebb közleményében.
A cikk folytatódik, nyomj a tovább gombra a hirdetés alatt!
A Magyar Posta minden olyan területen, ahol az árvízvédelmi előrejelzések alapján fennáll a veszélye, hogy nem lesz megközelíthető a település, megszervezte a nyugdíjak előre hozott kézbesítését.
Ajánló: Ez a tökéletes tápanyag a vitorlavirág számára, amitől 2 hét alatt virágba borul
A kézbesítésben akadályozott területekre szóló küldemények átvételét az érintett címzettek által könnyen megközelíthető postákon biztosítja a társaság.
A Posta folyamatosan egyezteti intézkedési tervét az érintett települések önkormányzataival, hogy hol érhetik el az ügyfelek a szolgáltatásokat, hol juthatnak hozzá a nyugdíjaikhoz, illetve küldeményeikhez.
Ezt is érdemes elolvasnod: Ezekből a csillagjegyekből lesznek a legtöbben milliárdosok
20 településen hoztak döntés a változásról
Hozzátették azt is, hogy társaság 20 településen hozott árvízvédelmi intézkedéseket a küldemények biztonságos kézbesítése érdekében, és egyes településeken közel 300 nyugdíjas számára kézbesítette előre a nyugdíjat.
Az alábbi linken ad hírt az érintett településekről.
Forrás: posta.hu

