Halak
A Halak csillagjegy a mázlistákhoz tartozik. Lehet, hogy eddig csupa sírás és panasz volt az élete, s talán még magával is sikerült elhitetnie, hogy mindenki más szerencsésebb önnél, azonban az elkövetkezendő 10 nappal az ön hite és ezzel együtt a szerencséje is visszatér. Fortuna ugyanis önnel tart, és még talán soha nem volt olyan közel ahhoz, hogy megfogja az isten, azaz istennő lábát, mint most. Persze a csillagok csak a lehetőséget teremtik meg, önnek kell tennie is azért, hogy ez így legyen.
Ez is érdekelhet: Pénz, igen jól olvastad, pénz! 6 csillagjegyre szó szerint ráömlik egy rakat pénz most hétvégén!
A napok második felére fog beérni a lendületességének és munkálkodásának a gyümölcse. Ha milliomossá nem is válik, de jelentősen növelheti a bevételeit. Csak hasztalan kesergés helyett inkább vegye végre a kezébe a sorsát! Az anyagiakban legalább nyárig nagyon kedveznek önnek a csillagok, és a későbbiekben sem kell szűkölködnie. Megeshet, hogy nem ártana valamit tanulnia, új ismereteket elsajátítani, vagy a régi szakmáját felfrissíteni.
A következő csillagjegyért nyomj a tovább gombra a hirdetés alatt!
Mérleg
Az elkövetkezendő 10 napban hatalmas esélyt kaphat arra, hogy jobban érvényesüljön, hogy valamiben előrelépést érjen el. Legyen bátorsága megmutatni a tehetségét, keresse a kapcsolatokat, járjon utána a pénzes munkáknak! Ha állást keres, különösen január folyamán lehet nagyon szerencsés és sikeres! Az önbizalmát is erősítenie kell, és nem szabad félnie attól, hogy kudarcot vallhat. Tegye próbára magát! Még az is lehet, hogy a végén válogathat az ajánlatokban, annyian kapkodnak ön után.
Ajánlott cikk: Oroszlán, Halak, Vízöntő és Bak- Ez az üzenet CSAK nektek szól, a többi csillagjegy NE nézze meg!
Az igazi kibontakozást e téren majd akkor éli meg, mikor a Nap az ön jegyében jár. Ekkor hirtelen, szinte egyik napról a másikra megváltozik a hozzáállása a pénzügyekhez, és az anyagi világ megragadásában már nem a mennyiségi, hanem a minőségi változásban keresi az utat. Új állást kereshet, vagy akár vállalkozásba is kezdhet. Vagy megkeresheti a legközvetlenebb utat, és gazdálkodásra adhatja a fejét – ha eddig nem tette volna meg.
A következő csillagjegyért nyomj a tovább gombra a hirdetés alatt!
Kos
Megkaphatja például végre jogos örökségét, vagy a társa anyagi gondjai szűnnek meg és fordul végre jóra a helyzetük ebben a 10 napban. De érdemes lehet valamilyen jutalékos rendszerben gondolkozva ügynökösködést vállalnia, vagy más módon kivennie a részét mások hasznából, akár közvetítői díjként, vagy kölcsönzött összeg kamataként. Ez a jó fordulat azonban nem áll be majd azonnal, a tavasz kezdete hozza meg a nagy változásokat. Először ehhez a gondolkodásmódján, a hozzáállásán kell változtatnia.
Ajánló: A Tarot kártya elmondta a titkot, hogy ez a 4 csillagjegy 4 éven belül milliárdos lesz!
Emellett persze nagyon sokat dolgozik is, de a saját pénzért valahogy keservesebben és fárasztóbban kell megküzdenie, mint a máséért. Az erő teljesen Önnel van, és valósággal szenvedélyesen keresi a pénzt. Van is esélye rá, hogy megtalálja, ám elsősorban nem a saját keresete az, amiért erőfeszítéseket érdemes tennie. Sokkal nagyobb szerencséje lehet más pénzével. Pontosabban fogalmazva: végre esélyes lesz hozzájutnia más pénzéhez, mert elmúlnak az ezekkel kapcsolatos gondok, viharok.
A következő csillagjegyért nyomj a tovább gombra a hirdetés alatt!
Szűz
Ebben a 10 napban hatalmas összegeket kaphat vissza egy ismerősétől, amit eltulajdonított galádul öntől, pedig mindenki tudja, hogy márpedig minden fillérnek akár két-három helye is lenne. Szerencsére a karrierjében éppen ebben az időszakban érhetnek be a dolgok: akár az ölébe is pottyanhat egy remek lehetőség. Fogadja el! Még akkor is, ha esetleg híján van az önérzetnek, és úgy érzi, nem igazán Önnek való a felajánlott pozíció. Dehogy nem! Éppen azért kínálják Önnek. Mert mások jobban látják és becsülik a kvalitásait, mint esetleg saját maga.
Ajánló: 7 csillagjegy akiknek akkora mákjuk a következő 10 napban, hogy ez már tényleg hihetetlen!
Jobb, ha a saját személyes kapcsolataiban inkább kerüli a konfliktust, mert ez esetben viszont ön is könnyen kerülhet anyagi zűrbe. Ez a 10 nap hoz el önnek rengeteg változást a kapcsolataiban, beleértve a magánéletét és másféle emberi viszonyait. Hirtelen úgy érezheti, hogy mindenki bajba jutott ön körül, és nagy szívéből fakadóan természetesen mindenkin Önnek kell segítenie. De ne essen túlzásba: a pénzére azért vigyázzon! Könnyen kiadhat ugyanis túl sok kölcsönt, és a végén még ön kerülhet ezáltal pénzzavarba.

