Site icon ÉrdekesMagazin.hu

Mennyi ideig tartható el a leves a hűtőben?

A házilag főzött leves a hűtőszekrényben három, legfeljebb négy napig friss és fogyasztható. Az, hogy marad általában akkor fordul elő, amikor sokat főzünk de csak kevesen ebédelünk belőle, ha viszont nagy a család akkor biztosan az összes elfogy. Azonban ha mégis marad belőle valamennyi jó megoldás lehet a fagyasztás, viszont van néhány fontos szabály amit be kell tartani ahhoz, hogy fogyasztható legyen felengedés után is.

Levest fagyasztani? Több mítosz is kering róla

A levesek fagyasztásáról sok tévhit terjedt el az évek során, ezért sokan inkább elkerülik ezt a módszert. A gyakorlat azonban azt mutatja, hogy ha megfelelően készítjük elő, a leves gond nélkül eltartható a fagyasztóban. Felolvasztás után az íze szinte olyan maradhat, mintha frissen főzték volna.

Fontos azonban, hogy fagyasztás előtt a levesből távolítsuk el a hozzávalókat, például a zöldségeket és a húst. A teljesen kihűlt alaplevet érdemes olyan edényekbe önteni, amelyeket kifejezetten fagyasztásra szánnak. A szakértők szerint a legjobb, ha tiszta alaplevet fagyasztunk le. Így később felhasználható önálló levesként vagy más ételek alapjaként is.

Az alaplé akár fél évig is eltartható a fagyasztóban

Ha a levesben főtt húst is szeretnénk megőrizni, érdemes azt külön edényben lefagyasztani. A hús, különösen a csirke vagy a pulyka ugyanis lerövidíti a leves eltarthatóságát a fagyasztóban. Ha a levest csonttal főztük, fagyasztás előtt célszerű azokat is eltávolítani, mivel csak feleslegesen foglalják a helyet az edényben.

A tiszta alaplé akár hat hónapig is eltartható a fagyasztóban. Ha azonban hús is marad benne, az ajánlott tárolási idő körülbelül három hónapra csökken. A szakértők nem javasolják, hogy a levest zöldségekkel együtt fagyasszuk le. Felolvasztás után ugyanis a zöldségek elveszítik az állagukat és az ízüket, a leves pedig zavarossá válhat.

Hogyan érdemes felolvasztani a levest?

Felolvasztáskor a legjobb, ha a levest néhány órára szobahőmérsékleten hagyjuk, mielőtt felhasználjuk. Ha reggel szeretnénk felmelegíteni, érdemes már előző este áttenni a fagyasztóból a hűtőszekrénybe. A lassú felolvasztás segít megőrizni a leves ízét és állagát.

Lehet levest üvegben fagyasztani?

Sokan gondolják praktikus megoldásnak az üvegek használatát, a szakértők azonban óvatosságra intenek. Az üveg ugyanis alacsony hőmérsékleten megrepedhet vagy eltörhet, különösen akkor, ha az edényt teljesen tele töltjük. Ha mégis üvegben fagyasztjuk le a levest, a felolvasztásnál különösen figyelni kell arra, hogy ne érje hirtelen hőmérséklet-változás.

Forrás

Exit mobile version