Site icon ÉrdekesMagazin.hu

Laktatós vacsorák február elejére aprólékból: 4 olcsó és finom étel

Laktatós vacsorák február elejére aprólékból

Laktatós vacsorák február elejére aprólékból

Laktatós vacsorák február elejére aprólékból: 4 olcsó és finom étel

Vannak akik a szárnyasok csontosabb részeit nem tartják semmire és lebecsülik azokat, pedig ha tudnák milyen isteni finom és laktató fogások készülhetnek ezekből az aprólékból is! Mindjárt meg is mutatunk ebből négyet, hogy kedvet csináljunk hozzá!

Kókuszba bundázott csirkeszárnyak

Hozzávalók:

A zöldséges mártogatóshoz:

A csirkeszárnyakat sózzuk, borsozzuk, kicsit állni hagyjuk és ezután lisztbe, felvert tojásba és kókuszreszelékbe forgatjuk. Egy serpenyőbe olajat öntünk, felhevítjük, majd közepes lángon pirosra sütjük. Papírtörlővel kibélelt tálra szedjük, hogy a felesleges olaj lecsöpöghessen róla. Ameddig erre várunk addig elkészítjük a mártogatóst. A kimagozott paradicsomokat, a lecsepegtetett articsókaszíveket és a lila hagymát mindet apróra vágjuk és egy tálba tesszük, hozzáadjuk a vékonyra karikázott kosszarvú paprikát, összekeverjük, és sóval, borssal, aprított petrezselyemmel, borecettel, olívaolajjal ízesítjük. Tálaláskor az elkészült mártogatóst a tányérokra halmozzuk, majd melléfektetjük a kókuszos csirkeszárnyakat, és friss rozmaringgal díszíthetjük.

A következő receptért, a reklám alatt kattints a tovább gombra!

Kacsaaprólék-leves tejszínnel

Hozzávalók:

A megmosott és lecsepegtetett kacsaprólékot kisebb darabokra vágjuk, fazékba tesszük, és felöntjük másfél liter hideg vízzel. Ha felforrt a tetejéről leszedjük egy szűrő segítségével a habot. Ezután hozzáadjuk az apróra kockázott vöröshagymát, sárgarépát, fehérrépát, zellergumót, majd beleszórjuk a zöldborsót is és közepes hőfokon főzzük. Közben sóval, borssal ízesítjük, és amikor már majdnem megfőtt a leves, megszórjuk a felaprított petrezselyemmel. A tejszínt és a lisztet simára keverjük, kevés forró levest merünk hozzá, és gyors kevergetés mellett a forró leveshez öntjük. Ha újra forrt, lehúzzuk a tűzről és sóval, borssal valamint a citrom levével pikánsra ízesítjük. Tálaláskor forrón tányérokba szedjük, és megszórhatjuk még pluszban az aprított petrezselyemmel.

A következő receptért, a reklám alatt kattints a tovább gombra!

Tarhonyás libaaprólék

Hozzávalók:

Egy edényben olajat hevítünk és megfuttatjuk rajta az apróra vágott vöröshagymát, majd hozzáadjuk a zúzott fokhagymát és a kisebb darabokra vágott libaaprólékot. Ha ezzel megvagyunk annyi vizet öntünk rá, hogy félig ellepje a húsokat és sózzuk, borsozzuk, majd közepes hőfokon félpuhára pároljuk. Ezután hozzáadjuk a kis kockákra vágott sárgarépát, fehérrépát, a félbevágott kelbimbót, és ezekkel együtt további 10 percig pároljuk. Közben a forró libazsíron megpirítjuk a tarhonyát, majd a zöldséges húsos alaphoz öntjük, és felöntjük a tarhonyához képest kétszeres mennyiségű forró vízzel. Ha ez az egész így felforrt, sóval, borssal, aprított petrezselyemmel ízesítjük, összekeverjük, és lassú tűzön, fedővel letakarva készre pároljuk. Ha elkészült, még forrón tálaljuk, és friss petrezselyemmel díszíthetjük az ételt.

A következő receptért, a reklám alatt kattints a tovább gombra!

Tejfölös- burgonyás csirkeszárnyak

Hozzávalók:

A meghámozott burgonyát egyforma vékonyságú szeletekre vágjuk egy tálba tesszük, majd hozzáadjuk a tejfölt, az apróra vágott vöröshagymát, és sózzuk, borsozzuk. Jól összeforgatjuk a hozzávalókat és egy olajozott, zsemlemorzsával beszórt tepsibe tesszük. Ezután a csirkeszárnyakat sóval, borssal, mustárral, zúzott fokhagymával, aprított petrezselyemmel alaposan befűszerezzük, és egyformán elosztjuk a tejfölös burgonya tetején. Alufóliával letakarjuk az egészet, és előmelegített 190 fokos sütőben félig megpároljuk, ezután levesszük a tetejéről az alufóliát és így fólia nélkül, a forró sütőbe visszatéve pirosra sütjük. Tálaljuk frissen, amikor kivesszük a sütőből, így a legfinomabb!

Ezt is érdemes elolvasnod:

Olcsón, gyorsan, finomat: 4 zseniális hóvégi recept, ami garantáltan jól lakat

Nálad is kirügyeztek a fügefák? A szakértő szerint, akkor most ezt kell tenned!

Exit mobile version