Kíváncsi voltam, miért vesz a szomszédom ennyi keményítőt – a válasz teljesen meglepett
Majdnem minden háztartásban fellelhető egy kevés keményítő, hiszen bármikor szükségünk lehet rá és ezt általában kis mennyiségben szoktuk megvenni. Nagyobb mennyiségben nem szoktunk vásárolni belőle – eddig! De most megtudhatjuk, hogy mennyi mindenre használható.
Az alábbi felsorolásban megmutatjuk, miért érdemes nagyobb adagban beszerezni, hiszen rengeteg mindenre használható ez a természetes és olcsó keményítő. íme:
Bőrápoláshoz
A zsíros arcbőrre kiváló maszk készíthető belőle. Ehhez egy fél pohár meleg vízben oldjuk fel 2 evőkanál keményítőt, és egy kevés hidratáló arckrémet, keverjük addig amíg egy krém állagot kapunk belőle. Kenjünk be vele az arcunkat, majd 20 perc múlva mossuk le bő, langyos tiszta vízzel. Hetente háromszor alkalmazzuk ezt a módszert és bőrünk hihetetlenül hidratált és puha lesz tőle.
Ajánló: Ez toronymagasan a legjobb módszer a szobanövények földjén lévő penész ellen
Ablaktisztítóként
El sem hinnénk, hogy a drága ablaktisztító helyett keményítőt is használhatunk ablaktisztításhoz, pedig igaz. Keverjünk el egy csésze ecetet, 1 fél citrom levét, 1 csésze vizet, és 2 evőkanál keményítőt. Ha egyneművé kevertük, öntsünk egy szórófejes flakonba, és ezt használjuk a drága, vegyszeres bolti ablaktisztító helyett. Használatával csillogó felületű ablaküveget kaphatunk.
A cikk folytatásáért a reklám alatt kattints a tovább gombra!
Ezüst evőeszközök fényesítésére
Kiválóan alkalmazhatjuk az ezüst evőeszközök fényesítésére is. Ehhez 4 evőkanál keményítőt keverjünk el 50 ml vízzel úgy, hogy egy paszta állagot kapjunk belőle. Az így keletkezett pasztával törölgessük át az evőeszközeinket. Hagyjuk, hogy ez a paszta rászáradjon, majd a felesleget töröljük le egy papírtörlővel vagy egy puha pamut rongyal. Gyönyörű, fényes és újra csillogó evőeszközeink lesznek tőle.
Zsírfoltok ellen
Bizony, zsírfoltok ellen is nagyon hatékony segítség. Ehhez 50 ml tejben oldjunk fel 4 evőkanál keményítőt és addig kevergessük folyamatosan, amíg egy krémes masszát kapunk. Ezután kenjük be vele a zsírfoltot és hagyjuk egy éjszakán át állni. Másnap porszívózzuk le a felesleget ami megmaradt a masszából, és megláthatjuk a tökéletes, zsírtalan végeredményt!
A cipő kellemetlen szaga ellen
A keményítő segítségével, gyorsan, egyszerűen és nagyon olcsón megszabadulhatunk a cipők kellemetlen szagától. Szórjunk a cipőbe egy kevés keményítőt. Ha viszont nem szeretnénk ezt a megoldást választan, szórhatunk egy használaton kívüli zokniba is keményítőt és azt tegyük bele a cipőbe. De bármelyik megoldást is választjuk, hagyjuk állni egy éjszakán át állni azt a cipőben. Másnap öntsük ki, vagy porszívózzuk ki belőle a felesleget és máris érezhetjük, hogy nincs mit érezni, mert eltűnt a cipő kellemetlen szaga!
A cikk folytatásáért a reklám alatt kattints a tovább gombra!
Könnyebb vasalásért
Könnyebben mehet a vasalás is a keményítő felhasználásával.Mutatjuk hogyan: két csésze vízben oldjunk fel egy teáskanál keményítőt majd öntsünk bele a folyadékot egy szórófejes flakonba. Vasalás előtt csak spricceljük be vele a ruháinkat és máris könnyebben eltávolíthatjuk a ruhából a gyűrődéseket!
Penész ellen
Ha a régi könyveink lapjai között felüti a fejét a penész, szórjunk a lapok közé egy kevés keményítőt, ez majd felszívja a felesleges nedvességet, így megakadályozhatjuk, hogy bepenészedjenek a könyvek és dohos áporodott szagot árasszanak magukból!
Hihetetlen, de ez az egyszerű februári trükk teszi a szomszéd kertjét tavasszal mesésen széppé!
Ruhatisztításra
Tegyük a piszkos ruhákat (lehetőleg egyenként) egy légmentesen záródó nejlonzacskóba, szórjunk rá 2 csésze keményítőt. Rázzuk össze alaposan, úgy, hogy mindenütt befedje a ruhát, majd hagyjuk egy éjszakán át állni. Másnapra tiszták lesznek a ruháink és még mosni sem kell.( Azért ez a megoldás nem helyettesíti a mosást, a megfelelő higiénia betartása miatt érdemes inkább kimosni a szennyezett ruháinkat!)
Csomó kioldására
Ha túl szoros lett a csomó, és bármennyit próbálkozunk is de mégsem tudjuk kioldani, megkönnyíthetjük a dolgot, ha ilyen esetben egy kevés keményítőt szórunk a csomóra.
Kanapé megtisztítására
Kanapénk újra a régi pompájában ragyoghat ha a tisztításhoz, egy csésze vízben feloldunk egy evőkanál keményítőt, és azzal spricceljük be a kanapé teljes felületét, majd egy kis idő múlva alaposan átdörzsöljük. ha ezzel megvagyunk, hozhatjuk a porszívót és a maradékot porszívózzuk ki belőle.
Ez is fontos lehet: A szomszédasszonyom kertje minden tavasszal irigylésre méltó: most megosztotta a februári titkos módszerét

