Site icon ÉrdekesMagazin.hu

Kitálalt a gyógyszerész: ezeket a gyógyszereket sosem szedné tartósan

A gyógyszerész figyelmeztetése a tartós gyógyszerszedésről

Kitálalt a gyógyszerész: ezeket a gyógyszereket sosem szedné tartósan

Egy brit gyógyszerész szerint egyáltalán nem vezet jóra az, hogy az emberek évekig szednek olyan gyógyszereket, amelyekre már nem is lenne szükségük. Ennek súlyos következményei vannak: mellékhatások, függővé válás, valamint olyan egészségügyi problémák, amelyek gyakran rosszabbak, mint az eredeti betegség volt, amire elkezdték szedni.

Egyre többször esik szó azokról a gyógyszerekről, amelyeket emberek milliók szednek hosszú éveken át,legtöbb esetben anélkül, hogy orvosuk rendszeresen felülvizsgálná azt, hogy szükségük van-e még a készítményre. Egy brit gyógyszerész elmondása szerint a kontroll nélküli gyógyszerszedés járványszerű méretűvé vált az elmúlt években, és komoly kockázatokat rejt magában hosszú távon. Véleménye szerint a páciensek bíznak az orvosokban, ami érthető is, azonban ritkán kapnak valódi tájékoztatást az esetleges mellékhatásokról vagy arról, hogyan lehet biztonságosan abbahagyni a feleslegessé vált gyógyszerszedést.

A cikk folytatásáért kattints a tovább gombra a reklám alatt!

A gyógyszerész szakember rávilágított arra, hogy a modern egészségügyi rendszerek túlterheltsége és a gyors gyógyulás iránti igény oda vezetett, hogy sokkal gyakrabban írnak fel gyógyszereket, mint az indokolt lenne. Azonban ez hatalmas veszélyeket rejt magában, hiszen minden huzamosabb ideig szedett gyógyszer hordoz kockázatokat, a függőségtől egészen az elvonási tünetekig.

Mely típusú gyógyszerek jelentik a legnagyobb kockázatot?

A gyógyszerész szakember pontosan ezek miatt kifejezetten arra biztatja a betegeket, hogy kérjék ki orvosaik véleményét arról, valóban szükségük van-e az adott gyógyszerre, és vannak-e annál biztonságosabb alternatívák.

Opioid alapú fájdalomcsillapítók:

A leginkább veszélyes csoportba sorolja a szakember, az opioid alapú fájdalomcsillapítókat, hiszen ezek kimondottan nagy rizikófaktorú gyógyszerek. Ugyanis a kodein vagy a tramadol, nagyon erős gyógyszerek és sajnos az esetek többségében akár néhány nap alatt kialakítják már a függőséget. Ezeknek a gyógyszereknek a hosszú távú használata fokozott toleranciához, erősödő fájdalomhoz és egyre nagyobb adagok szükségességéhez vezethet. Amikor már hozzászoktunk, sajnos az elvonás rendkívül megterhelő a szervezet számára.

A cikk folytatásáért kattints a tovább gombra a reklám alatt!

Statinok:

Kimondottan nagy kockázatot rejtenek a statinok is, amelyeket emberek milliói szednek a magas koleszterinszintjük csökkentésére és stabilizálására. Ezek a gyógyszerek kimondottan hatékonyak a szívinfarktuson átesett férfiaknál, viszont az egészséges emberek esetében ez sokkal kevésbé bizonyított. A mellékhatások igen szerteágazóak és változékony erősségűek, amelyek között izomfájdalom, fáradékonyság, sőt a 2-es típusú cukorbetegség kialakulása is szerepel.

Antidepresszánsok:

Ezeknek a gyógyszereknek a felírása szintén nagyon gyakori és ezáltal hatalmas méreteket ölt. Ugyan ezek a gyógyszerek sok esetben valóban életmentők lehetnek, sok beteg azonban nem kapja meg a kellő figyelmeztetést a súlyos mellékhatásokra, az elvonási tünetekre vagy arra, hogy a tünetek visszatérhetnek a helytelenül elvégzett leszokás következtében. A hosszú időn át szedett antidepresszáns sajnos súlygyarapodást, alvászavarokat és emésztési problémákat eredményez a legtöbb esetben.

A gyógyszerész szakember arra is felhívja a figyelmet, hogy a neuropátiás fájdalmak kezelésére adott gabapentin és pregabalin erős álmosságot, egyensúlyzavart és memóriazavarokat okozhat, miközben igen nagy függőség kialakulást eredményez. Ezeknek a hatóanyagoknak az elvonása több hónapig is eltarthat.

A cikk folytatásáért kattints a tovább gombra a reklám alatt!

A látszólag ártalmatlan készítmények is veszélyesek lehetnek

Szteroidot tartalmazó krém:

A szteroidtartalmú krémek hosszú távú használata sem javasolt, hiszen elvékonyíthatják a bőrt, és ún. bőr-elvonási szindrómát válthatnak ki, amely sok esetben még rosszabb állapotot eredményeznek, mint az eredeti bőrgyulladás volt. A protonpumpa-gátlók – például az omeprazol – pedig úgy csökkenthetik a gyomorsavat, hogy az már az emésztést és a tápanyagok felszívódását is képes megakadályozni. Ennek mellékhatásaként elkönyvelhető lehet a vitaminhiány, memóriazavar vagy akár a gyakori izomgörcs is.

Hashajtó:

Ezeknek a gyógyszereknek a hosszú távú használata szintén problémákhoz vezethet, ugyanis a stimuláns hatású készítmények „ellustíthatják” a beleket, és függőséget okoznak( ezek nélkül már nem is tudunk wc-zni). A szakember szerint a székrekedést mindenképp rostban gazdag étrenddel és megfelelő folyadékbevitellel kellene kezelni, a gyógyszerek használatát pedig csak eseti jelleggel szabadna alkalmazni.

Ez is érdekelhet:

Szegfűszeg rágása: Ez történik a testedben, ha minden egyes nap szegfűszeget rágcsálsz

Nem kell drága méreg: ezzel a filléres trükkel sírva menekülnek el a rágc

Exit mobile version