Ikrek
Az Ikreknek a cigány kártya elhozza az ősz varázsát, ugyanis az október lesz a legkedvezőbb időszakjuk az évben. Hatalmas összegekhez juthatnak hozzá, ráadásul, épp jókor jön, hiszen, nagyon nagy gondban voltak az elmaradt számlák miatt. Ha másért nem is, akkor ezért igazán érdemes örülni, hiszen mindent eltudnak maguk körül rendezni, sőt, még félre is tudnak rakni abból a pénzből amit szereznek.
A következő kártyát húzta a jósnő: „Boldogság”
- Szerelemben: új, boldog kapcsolat alakul.
- Anyagiakban: váratlan pénz, sikeres üzlet.
- Családi életben: békés időszak, szeretetteljes légkör.
- Munka terén: elismerés, előléptetés vagy olyan munka.
- Lelki értelemben: megnyugvás, elégedettség.
A következő csillagjegyért nyomj a tovább gombra a hirdetés alatt!
Nyilas
A Nyilas csillagjegyű személyeknek az Októberi hónap meghozza a régóta várt szerencsét. A jósnő minden lehetőséget megad arra, hogy megváltoztassák az életüket. Annyi pénzt nyerhetnek egy szerencsés szelvény által, amire egyáltalán nem is számítottak. A milliók milliói fognak érkezni a bankszámládra, amit különösen jól fognak fogadni, és ráadásul, még a nap is fényesebben fog sütni általa. A siker már csak egy karnyújtásnyira van a pénz által.
A következő kártyát húzta a jósnő: „Siker”
- Szerelemben: harmonikus kapcsolat, közös célok megvalósulása.
- Anyagiakban: pénzügyi stabilitás.
- Családi életben: rendeződik egy régi probléma, béke és egyensúly tér vissza.
- Munka terén: előléptetés, új állás vagy elismerés a főnöktől.
- Lelki értelemben: önbizalom-növekedés, céljaid elérése.
A következő csillagjegyért nyomj a tovább gombra a hirdetés alatt!
Rák
A Rákoknak is eléggé kedvező lesz az október, mivel a jósnő kivetette a kártyáit, s fényes jövőt, és anyagi biztonságot ígér. A pénz olyan hirtelen, és nagy e lámmal fog érkezni, hogy fel sem ocsúdsz a rosszból máris a jóba csöppentél bele. Az össze kívánságod, amely a pénzhez kapcsolódik, valóra fog válni, még azok is, amelyek csak nagyon kivételes esetben, s nehezen valósíthatóak meg.
A következő kártyát húzta a jósnő: „Hála”
- Szerelemben: egy kapcsolatban kölcsönös megbecsülés és szeretet jelenik meg.
- Anyagiakban: pénzügyi egyensúly, adósság rendezése.
- Családi életben: béke, összetartás.
- Munka terén: elismerést kapsz, vagy te mondasz köszönetet valaki támogatásáért.
- Lelki értelemben: megnyugvás, hála az élet jó dolgaiért, harmónia önmagaddal.
Ajánló: 4 csillagjegy, akik október végén megérzik a sors erejét – minden megváltozik számukra

