Site icon ÉrdekesMagazin.hu

Kapd elő a pénztárcád! Ez az 5 csillagjegy annyi pénzhez jut, hogy azt se tudják majd, hová tegyék!

Kapd elő a pénztárcád! Ez az 5 csillagjegy annyi pénzhez jut, hogy azt se tudják majd, hová tegyék!

Rák csillagjegy

A Rákok igazán keményen megdolgoznak a napi betevő falatjaikért, mégis, hiába verejtéket nem kímélve nap mint nap teszik meg a tőlük telhetőt, nem nevezik ki őket, vagy nem adnak nekik több fizetést. A Vénusz bolygójának most azonban mégis megesett rajtuk a szíve, és más terveik vannak ezekkel a csillagjegyekkel. Most érkezett el az a pillanat, amikor megelégelték az igazságtalanságot, és elhozzák számukra a mindent felülmúló gazdagságot.

Ajánlott cikk: 4 csillagjegy, akikre extra jó világ jön május 23-tól

Nem kell hozzá pár hét, hogy a fizetésüket szinte a duplájára, ha nem a triplájára emeljék fel az eddigi zsarnok főnökeik, végre belátva, hogy mennyi mindent megtesznek a Rákok a munkahelyükért. Most már nem csak vállveregetést kapnak, hogy jól csinálták a munkafeladataikat, hanem anyagilag is elismerik a munkájukat, és végre valahára sikerül majd egyenesbe hozniuk magukat, annak ellenére, hogy milyen mély gödörben is vannak jelenleg.

A következő csillagjegyért nyomj a tovább gombra a hirdetés alatt!

Ikrek csillagjegy

Az Ikreket nem kell félteni, mivel a maximálisan tökéletesített kommunikációs képességeiknek hála, minden problémából ki tudják beszélni magukat, még azon esetekben is, amikor már szinte lehetetlennek tűnik az adott szituáció megoldása. Ezek a csillagjegyek annyi mindent tapasztaltak már meg, és pontosan tudják, hogy melyik fán terem a legjobb gyümölcs, éppen ezért ajándékozza meg őket a Mars csillaga egy hatalmas pénzáradattal.

Érdekes lehet ez is: Ez a 3 csillagjegy extra nagy anyagi áttörés előtt áll, te köztük vagy?

Az eddigi időszakok azt mutatták, hogy hol fent voltak a pénzügyekben, hol viszont hullámvölgybe, és sok adósságba keveredtek, amiből valljuk be, hiába jön be néha picivel több pénz, szinte lehetetlen kiszállni. Ennek a megértésével sokkal tisztábban tudják az Ikrek mérlegelni a dolgaikat, és a Mars határozottan az ő pártjukat fogja, és segíti őket az anyagi gazdagság felé vezető úton. Nem kell megijedni, a rengeteg pénz már úton van, és nem sokat kell várni, hogy megérkezzen hozzátok!

A következő csillagjegyért nyomj a tovább gombra a hirdetés alatt!

Nyilas csillagjegy

A Nyilas csillagjegyű emberek mint köztudott, kis maguknak valóak. Sosem szerettek kiállni magukért, inkább csendben tűrtek, hogyha éppen úgy hozta az élet, hogy rossz időszakon kell átevezniük. Azonban, ez a heéyzet most 360 fokos fordulatot fog venni, és szinte kivirágozni készülnek a Szaturnusz bolygó támogatásával, és biztatásával. Adnak nekik löketet, hogy merjenek belecsapni új dolgokba, és kiállni önmagukért, mert a jók végül mindig elnyerik a jutalmukat.

Ugyan nem csak a benső harcaidat vívod meg nap, mint nap, de még az anyagi terhek súlya is rád nehezedik. Ezzel csak annyi a probléma, hogy mint egy lelki, vagy pénzügyi szemetes, mindenki hozzád fordul segítségért, és a jó szívednek köszönhetően, még a legkisebb pénzedet is képes vagy felosztani, annak érdekében, hogy a szeretteid ne szenvedjenek hiányt semmiben sem. Most, hamarosan minden megváltozik, és rengeteg pénzből tudsz majd adakozni a szegényeknek is akár.

A következő csillagjegyért nyomj a tovább gombra a hirdetés alatt!

Oroszlán csillagjegy

Az Oroszlán csillagjegyű személyek igencsak hamar képesek hozzászokni a jóléthez, és a gazdagsághoz, viszont most egy ideje bizonyos, hogy nem kérkedhetnek a legdrágább luxusholmijaikkal, ugyanis nincs nekik semmi újdonság, amit fel tudnának mutatni. Ők is, akár csak a többiek nagy része, felélték a pénzüket, és most várják, hogy belerepüljön a sült galamb, egyenesen a szájukba. A Jupiter a segítségükre is siet, méghozzá nem is akárhogyan!

Az anyagi gondjaidat ugyan nagyon egyszerűen tudja neked rendezni, és ellátni mindenféle jósággal, amit csak a szemed megkíván, azonban az igazi, tényleges gazdagság az nem feltétlenül a leggyönyörűbben csillogó aranyládában rejlik, hanem az életben. A Jupiter segít nekik meglátni az élet szépségeit, és jóságait, hogy ne egy kapzsi ember módjára szórják a pénzt, hanem tudjanak adakozni a szegényeknek, sőt, most már tudnak majd segíteni a bajbajutottakon is.

A következő csillagjegyért nyomj a tovább gombra a hirdetés alatt!

Szűz csillagjegy

A Szűz csillagjegyeknek sem szükséges messze menni, hogyha pénzre lenne szükségük. Egy szavukba kerül, és a Hold gyermekeként elhalmozza őket mindenféle csodálatos dologgal. Eddig talán kicsit kevésbé volt szerencséje, most viszont teljes vállszélességgel támogatja őket a Hold mindent beragyogó fénye. Most végre sikerül a rengeteg álmodozást felváltani, és valódi tettekké alakítani mindazt, amely eddig csak a fejükben történhetett meg.

Érdekes lehet: 3 extra szerencsés csillagjegy, akik jót vonzanak be az életükbe, és szuperidőszakba lépnek át

El kell vetni az állandó képzelgéseiket, és ezek helyett a való világ talaján maradni, hogy meglássák a körülöttük lévő páratlan, egyszeri alkalomra szóló lehetőségeket. A Hold segít nekik fellépni a helyes útra, ahol akár egy rejtélyes üzenetben, egy előléptetésben, vagy bármilyen az eddigiektől szokatlan módon érkezhet a busás jutalom. Ebben az időszakban határozottan megindul feléd a pénz energiája, ezért boldogabb idők törhetnek rád.

Exit mobile version