Site icon ÉrdekesMagazin.hu

Itt vannak a Tisza kormány első intézkedései!

Kapitány István, a Tisza-kormány leendő gazdasági és energetikai minisztere legfrissebb Facebook-bejegyzésében ismertette a kormány gazdaságpolitikai terveit.

A politikus szerint „a választóktól kapott történelmi felhatalmazás után fel kell építeni a működő Magyarországot, aminek egyik legfontosabb pillére a gazdasági növekedés beindítása”.

A leendő miniszter kiemelte, hogy „egy gazdaság irányítása inkább egy anyahajóhoz hasonlítható, nem pedig egy vitorláshoz”, ezért nem lehet azt ígérni, hogy 100 nap alatt minden problémát megoldanak. Ugyanakkor biztosította, hogy az első három hónapban már a megfelelő irányba állítják a gazdaságot, aminek hatását a legtöbben érzékelni fogják.

Kapitány István konkrét intézkedéseket is bejelentett. Ennek értelmében

Kapitány István szerint minden döntést transzparensen fognak kommunikálni.

Ganz Ábrahám Gazdaságfejlesztési Program

A Tisza gazdaságpolitikai ígéreteinek egyik központi eleme a Ganz Ábrahám Gazdaságfejlesztési Program, amelynek célja a hazai gazdaság „újraindítása”, egy tudásalapú, versenyképesebb szerkezet kialakítása, valamint a magyar kis- és középvállalkozások megerősítése. A program szerint a termelékenység növelésével lehet tartósan magasabb béreket elérni, miközben a működési környezet kiszámíthatóbbá és vállalkozásbarátabbá válik.

A vállalások között kiemelt szerepet kap az uniós források „hazahozatala”, és ezekből olyan programok indítása, amelyek erősítik a magyar cégek versenyképességét, és közvetlenül is segítik a beruházásokat. A Tisza programja emellett adókedvezményeket és vissza nem térítendő támogatásokat ígér a hazai kkv-knak, továbbá az adminisztratív terhek csökkentését, a tisztességes verseny erősítését és egy startupbarát környezet kialakítását. Szerepel benne az innovációs források növelése is, amelyeket négy év alatt másfélszeresére emelnének, valamint a cégek rezsiköltségeinek mérséklése és az iparűzési adóhoz kapcsolódó támogatások visszaadása az önkormányzatoknak.

A programban konkrét, naptári naphoz kötött vállalásként egyedül az szerepel, hogy 2026. június 1-jétől felfüggesztenék az Európán kívüli vendégmunkások behozatalát. A többi intézkedés esetében az időkeretek csak részben vagy egyáltalán nem kerülnek meghatározásra.

Kapitány István friss bejelentésében lényegében megismételte a Tisza Párt eredeti programját, annak hangsúlyos elemeit.

Exit mobile version