Még akkor is, ha boldog, s kiegyensúlyozott párkapcsolatban élünk is előfordulhat, hogy összeveszünk azzal, akit a legjobban szedetünk. Ezek általában hamar elillannak, azonban, ha erről a személyről kiderül, hogy nárcisztikus, már egyből nehezebb a dolgunk, hiszen vele soha nem maradnak abba a viták. Most mutatunk nektek 6 olyan mondatot, amit szinte mindig előkapnak, ha fenyegetve érzik magukat.
1. Nem akarom, hogy ez rólam szóljon, de…
Általában, ha ez a mondat kerül elő, az azt takarja, hogy a nárcisztikus személy elkezdte elvenni tőlünk az irányítást, s inkább saját maga felé tereli a beszélgetést. Ezzel is önmagukat próbálják meg megvédeni az esetleges „támadásoktól”.
2. Sajnálom, hogy így érzel.
Mivel a nárcisztikus személyek gyakran keverednek olyan helyzetekbe, ahol bocsánatot kéne kérniük, sűrűn előkapják ezt a mondatos kártyát. Tulajdonképpen ezzel azt próbálják meg elmondani, hogy ők nem fognak bocsánatot kérni, s inkább nem is vállalnak felelősséget azért, amit elkövettek.
3. Miért csinálod ezt velem?
A nárcisztikusok szeretik önmagukat fényezni, s ilyenkor gyakran magukat próbálják meg beállítani az áldozatnak, ahelyett hogy elismernék a hibájukat, vagy esetlegesen ha olyan nehézségeid adódnak, akkor szinte biztos, hogy nekik kell az utolsó szónak lenni.
A cikk folytatódik, nyomj a tovább gombra a hirdetés alatt!
4. Nagyon elfoglalt ember vagyok. Nincs időm erre.
Ezek a személyek, akik nárcizmussal vannak „diagnosztizálva”, sokszor nem érzik át azt, hogy megbántottak esetleg valakit, vagy éppen azt nem tudják, hogy hogyan kell fenttartani egy egészséges, működő kapcsolatot, legyen az baráti, vagy párkapcsolati. Nem csak hogy ridegek, de emellé még elutasítóak is lehetnek a másikkal szemben.
5. Remélem tudod, hogy kivel szórakozol.
Sokszor fordulhat elő a nárcisztikusok között, hogy nem tudják az érzelmeiket kifejezni, s másokét sem leolvasni. Ilyenkor bekapcsol náluk egy úgynevezett „védekező mechanizmus”, amivel megfélemlíthetik a másik személyt egy ehhez hasonló mondattal. Ez mérgező kapcsolathoz, állandó vitákhoz, és sokszor tettlegességhez is vezethet, ha nem veszed észre időben a jeleket.
Ajánló: 7 csillagjegynek nagyon rossz napok jönnek, teljes káosz uralkodhat el felettük
6. Ez nem fair.
Az is előfordulhat a nárcisztikusok körében, hogy időnként nem foglalkoznak a szabályokkal, és úgy is kezelik azokat, mintha nem léteznének. Emiatt gyakran kerülnek ki közülük bűnözők, mivel minden létező módon megpróbálják kijátszani a rendszert, és a hozzájuk közel álló személyeket. Ezzel a mondattal jelezhetik, hogy ők nem kívánnak részt venni az egészséges társadalomban, hanem inkább mennek a saját fejük után.

