Ezzel az egy trükkel egy hónapon belül újra virágzik a flamingóvirág
A flamingóvirág (Anthurium) az egyik legnépszerűbb szobanövény ismét napjainkban, ugyanis gyönyörű, fényes zöld levelei igazán mutatósak. A legszebb mégis akkor lesz amikor virágzik, azonban ezt csak akkor teszi meg, ha megfelelő körülményeket biztosítunk számára. Viszont ha így teszünk akár egy hónapon belül már új virágokat hozhat. A legfontosabb ehhez a fény megfelelő biztosítása.
A flamingóvirág nagyon érzékeny
Ez a szobanövény sokkal érzékenyebb mint azt gondolnánk, és pontosan emiatt egyáltalán nem mindegy hova helyezzük el a vásárlást követően. Amire a legfontosabb odafigyelni az a megfelelő fény biztosítása, hiszen erre a legkényesebb. Amennyiben sötét helyre tesszük, ahol kevés fény éri, a levelei megfakulnak és egyáltalán nem fog fejlődni és ebből adódóan virágozni sem fog. Mindenképp olyan helyre tegyük ahol elegendő fény éri, ha meg szeretnénk őrizni eredeti szépségét.
Nem jó neki, ha kevés fény éri
A flamingóvirág származási helye a trópusi esőerdő, aminek az aljnövényzetéből származik. Az esőerdőben egész nap bőséges, de szűrt fény éri ezt a növényt amitől hihetetlenül szép és egészséges növénnyé képes fejlődni. Mivel ez a növény ehhez a környezethez alkalmazkodott, ha huzamosabb ideig kevés fényt kap, akkor a fotoszintézis lelassul, a hajtások megnyúlnak, a levelek világossá válnak, és elkezdenek megsárgulni vagy barnulni. Amennyiben a növény hónapok óta nem hozott virágot, szinte biztos, hogy a fényhiány az oka.
A cikk folytatásáért kattints a tovább gombra a reklám alatt!
Mennyi fényt biztosítsunk?
A flamingóvirág legideálisabban akkor fejlődik, ha közepes fényt biztosítunk számára. Ezért ajánlott a virágot egy világos, de nem tűző napos ablak közelében elhelyezni. A helyiség sötétebb sarkaiban vagy a folyosó túl kevés fény áll rendelkezésére, ami akár pár hét alatt is látványos állapotromlást okozhat a növényen. Az északi fekvésű ablak esetenként még megfelelő lehet számára, figyeljük a növényt ha ide helyezzük és amit észrevesszük rajta az állapotromlást tegyük át számára megfelelő helyre.
Nem fog virágot hozni sötétben
A flamingóvirág jellegzetes, színes fellevelei nagy energiaigényűek, és pontosan ebből fakad az, ha a növény nem kap elegendő fényt, egyszerűen nem tudja előállítani a virágzáshoz szükséges energiát. Ebben az esetben a tápoldatozás sem segít, mert nem tápanyag hiánya van, hanem a fény hiányzik neki. A flamingóvirágnak ahhoz, hogy virágokat hozzon, napi 8–10 óra közepes erősségű fényre van szüksége.
Vannak olyan lakások és otthonok amelyek az elhelyezkedésükből adódóan nem képesek ideális fényviszonyokat biztosítani. Ennek kiküszöbölésére a legjobb megoldás egy LED-es növénylámpa használata. Ezek a lámpák kimondottan energiatakarékosak, biztonságosak, és pontosan azt a fényt biztosítják, amire a flamingóvirágnak szüksége van.
Ehhez leginkább a teljes spektrumú, hideg fehér fényű lámpák bizonyulnak a leghatékonyabbnak. Ha napi 6 órán keresztül megvilágítják ezzel a növényt, néhány héten belül élénkebb levélszínnel fognak rendelkezni, és pár hónap elteltével ismét virágokat hoz majd. Javasolt azonban időnként elforgatni a növényt a lámpa alatt, hogy minden oldala egyenletesen kapja a fényt.
Ez is érdekelhet:
Ha ilyened nincs otthon inkább bele se kezdj a krumplis tésztába, a lelke ez a hozzávaló!
Karácsonyi aszalt szilvával és barackkal töltött baconos csirkemell: tökéletes ünnepi fogás

