Ezzel a trükkel olyan finom lesz a fagyasztott eper, mint frissen
Mindig imádtam az epret, de persze a szezonja gyorsan elröppen. Pár éve gondoltam egyet, és elkezdtem lefagyasztani, hogy egész évben élvezhessem. Csakhogy az első próbálkozásaim siralmasan sikerültek: kiolvasztás után az eper íztelen volt, pépes, és teljesen elvesztette a frissességét.
Ezt olvastad már? Anyósom almaecetes vízbe áztatta a lábát 10 percre: azóta megváltozott az egész élete
Utánanéztem, mit rontottam el, és azóta már tudom, hogy néhány egyszerű hibát könnyedén el lehet kerülni. Most megosztom veletek is, hogyan érdemes csinálni, hogy a fagyasztott eper is olyan finom maradjon, mint frissen.
Miért lesz ízetlen a fagyasztott eper?
A fagyasztás szuper módszer arra, hogy sokáig megőrizzük a gyümölcsök frissességét. A hús, a zöldség, sőt a gyümölcsök is jól bírják így a tárolást — de csak akkor, ha jól csináljuk.
Sokáig én sem tudtam, hogy eper fagyasztásnál nagyon nem mindegy, hogyan állunk neki. A leggyakoribb hibák miatt sajnos az eper kiolvadva ízetlen lesz, és szinte péppé válik.
De ettől még ne add fel — lehet jól is csinálni, csak pár apró trükkre kell figyelni.
A cikk folytatódik, nyomj a tovább gombra a hirdetés alatt!
Leggyakoribb hibák eperfagyasztásnál
Az első nagy hiba, amit sokan elkövetnek: rossz minőségű epret választanak. Érett, nyomódott, sérült eper nem való a fagyasztóba, mert onnan kiolvasztva garantáltan szottyos lesz. Csak a kemény, friss, hibátlan szemeket érdemes lefagyasztani.
A másik hiba, amit én is elkövettem: fagyasztás előtt eltávolítani a szárat. Ha a szár lekerül, a mosás során víz kerülhet a gyümölcsbe, amitől kiolvadás után puha és ízetlen lesz.
Így fagyaszd le jól az epret
Ma már így csinálom — és az eredmény tökéletes!
Először szétválogatom az epreket: ami kicsit hibás, abból süti vagy lekvár lesz. A jó szemeket óvatosan hideg vízzel megmosom, majd papírtörlőn megszárítom. A megszáradt szemeket egy tálcára sorakoztatom, úgy, hogy ne érjenek egymáshoz, és így mehetnek a fagyasztóba kb. 2 órára. Ha már megfagytak, lezárható zacskóba teszem őket.
Így az eprek nem törnek össze, nem eresztenek levet, és kiolvasztás után is finom, édes, friss ízűek maradnak.
Érdemes ezt is elolvasni: Nagyon veszélyes, mégis ott van minden 2. kertben: Akár egyetlen levele is ölhet!

