Szüntessük meg a veszélyforrások
Egy szépen gondozott kert látványa minden embert nyugalommal, és harmóniával tölti el, éppen ezért is annyira fontos, hogyha komfortosan akarjuk magunkat érezni benne, akkor meg kell szüntetnünk a felkínálkozó veszélyforrásokat. úgy mint a csigákat, vagy a bolyokban élő hangyákat. Ebben a cikkben elmagyarázzuk, hogy mit is kell pontosan tenni ahhoz, hogy sikeresen elűzzük őket otthonainkból.
Érdemes ezt is elolvasni: Nagyon veszélyes, mégis ott van minden 2. kertben: Akár egyetlen levele is ölhet!
Sütőporral a csigák ellen!
Nem szükséges azonnal vegyszerekhez folyamodnunk, hiszen léteznek már olyan természetes módszerek is, amelyeknek a segítségével pofon egyszerűen megszabadulhatunk ezektől a csúszómászóktól, valamint akár a hangyáktól is! Nincs más dolgod, mint sütés helyett a természetben felhasználni a sütőport, méghozzá így!:
- Sütőpor alkalmazásával – Fogd meg a sütőport, és szórd az ültetvényeid közé, hogy kis idő múlva tudjon hatni.
- Cukor, sütőpor kombója – A sütőport a biztosabb hatás érdekében keverd össze cukorral, és pikk-pakk, el is tűnnek a kertedből a meztelencsigák.
Azonban vigyázni kell, hiszen a sütőporban megtalálható kisebb mennyiségben szódabikarbóna is, ami csökkentheti a talaj alapjában véve tökéletes pH-értékét, ezzel egy savasabb közeget létrehozva, ami nem biztos, hogy jó az összes növényed számára.
A cikk folytatódik, nyomj a tovább gombra a hirdetés alatt!
Mit használhatsz még fel ellenük?
- Levendula
- Zsálya
- Majoránna
- Kakukkfű
- Fokhagyma
- Hagyma
Mit tehetsz a hangyákkal?
Esetleg ha kudarcot vallott volna a sütőporos cukros keverék, és nem használt volna a hangyák ellen, akkor még nem kell elcsüggedni, mert van ebből kiút. Ezek a hangyák mindegy hogy mit találnak a padlón, egyből bolyba verődve szinte felszippantanak mindent, amivel csak találkoznak. Alább abban segítünk, hogy hogyan tudod felvenni a harcot velük szemben.
Ajánlott: A palacsinta titkos összetevője, amit senki nem mond el: tej helyett ezt használd
Vegyszermentes hangyairtás
- Fekete bors (őrölt) – sokkal intenzívebb illatot áraszt, ha frissen, te örlöd le.
- Menta levél – Mindegy, hogy milyen formában alkalmazod, a lényeg, hogy a virágok, növények között legyen belőle.
- Majoránna . A mentával hasonlatosan, ezt is ültetheted, vagy szórhatod is a kertedbe.
- Levendula – Nem csak nyugtató hatású, és az illata is kellemes, de a hangyák szinte fejvesztve menekülnek előle.
- Sütőpor – a fenti módszerek szerint alkalmazva gyorsan hat.
Ezekkel a módszerekkel, szinte pár órán belül elzavarhatjuk ezeket a kártevőket a gondosan rendezett udvarunkból, illetve a virágágyásaink közül!
Ezt olvastad már? Anyósom almaecetes vízbe áztatta a lábát 10 percre: azóta megváltozott az egész élete

