Ezért sárgul és hullik a teleltetés alatt a leander levele
Szeretnék választ kapni arra, hogy miért sárgul, majd hullik le a teleltetés alatt álló leander levele?
Az egyik mediterrán származáú növényünk, a Leander, a hideg, zord, téli hideg körülményeket biztonságosan csak és kizárólag fagymentes helyen képes átvészelni. Ha a kertben végeznénk el a teleltetését, azt azért nem javasoljuk, mert nem minden esetben vezet sikerhez, hiszen ez nagymértékben függ a hőmérséklet alakulásától, illetve a növény megválasztott helyétől, vagy a takarásától.
Az, hogy bent teleltessük át a leanderünket, egyáltalán nem egy bonyolult feladat. Viszont, mielőtt hozzálátnánk, fontos megbizonyosodni arról, hogy kiemelt szerepet kap a növény átvizsgálása, a betegségektől és egyéb kórokozóktól való mentességének megvizsgálása. Hatalmas zűrzavart okozhatnak a megbújt kártevőknek a teleltetés folyamán létrejövő szaporodása, vagy a kártétele.
A cikk folytatásáért a reklám alatt kattints a tovább gombra!
Erre érdemes odafigyelni:
Amivel talán a legtöbb gondunk lehet, azokat a takácsatkák okozzák, hiszen ezek a kis kártevők nagyon könnyen eltudnak tűnni a növényen. Nagyobb egyedszámú szívogatásukkal viszont már a levél jelentős arányú elszíneződését, sárgulását, majd lehullását idézik elő. A takácsatkákat legjobban, a levél elszíneződése, és a levelek fonáki oldalán megtalálható finom szövedéke jelzi.
Ajánló: Változik a nyugdíjfolyósítás 2025-ben! Itt vannak a legfontosabb tudnivalók
A további kártevők közül, amikre még fokozott figyelmet kell fordítani, azok a pajzstetű, levéltetű, de akár még az üvegházi molytetű is károsíthat még teleltetés alatt. Ezek szemmel igazán jól láthatók, emellett az általuk ürített mézharmat, majd a rajta megjelenő korompenész is segít azonosításukban. A beteg növény leveleit ajánlatos minél hamarabb, még a telelés alatt is legalább egy nedves ronggyal áttöröli, a kártevők nagy részétől pedig így megszabadulni.
A cikk folytatásáért a reklám alatt kattints a tovább gombra!
Ha a levél besárgul:
Az, viszont, hogy a levél besárgul, akár a növény természetes levélhullási folyamatának is tekinthető, amennyiben nem súlyos, pár levelet érintő, lassú, fokozatos hullást tapasztalunk meg. Az elöregedett, funkciójukat vesztett levelek hullása ugyanis a tél folyamán egyaránt folytatódhat.
Fontos azonban megjegyezni, hogy hatása van arra, hogyan is érzi magát növényünk. Biztosítani kell az elegendő fényt tudjunk télen is biztosítani, mivel ennek hiányában rövid időn belül súlyos kopaszodás várható. Az öntözést igazítsuk a hőmérséklethez, hiszen túl sok vízre a növénynek ilyenkor nincsen szüksége, az edényben álló víz is mindenképp károsan hat a növény gyökerére. A talajt viszont soha ne hagyjuk teljes mértékben kiszáradni, hiszen ez szintén nem kívánt levélveszteséget tud okozni a növénynek!
Cikkajánló: Sem ecet, sem citrom: a szakemberek EZT ajánlja a csapok vízkőmentesítésére

