Ez az igazi, hagyományos székelykáposzta recept, örök retro étel marad
A székelykáposzta rendkívül finom és laktató fogás, amit a hideg hónapokban különösen szívesen fogyasztunk. Az ünnepi asztalok elengedhetetlen része, különösen karácsonykor, amikor egyetlen családból sem hiányozhat. Érdemes többféle húst használni hozzá, és füstölt húsokkal, valamint kolbásszal gazdagítani az ízét. A székelykáposzta másnapra még finomabb lesz, ezért érdemes nagyobb adaggal készülni.
Hozzávalók (8 személyre):
- 15 dkg füstölt húsos szalonna
- 1 fej hagyma
- 1 evőkanál fűszerpaprika
- 1 kg sertéslapocka
- 15 dkg füstölt kolbász
- 1 kg savanyú káposzta
- 2 darab babérlevél
A recept folytatásáért, a reklám alatt kattints a tovább gombra!
Elkészítés
Először aprítsuk finomra a hagymát, a kolbászt szeleteljük fel, a szalonnát vágjuk kisebb darabokra, a lapockát pedig nagyobb kockákra. Alacsony lángon süssük ki a szalonna zsírját, majd adjuk hozzá az apróra vágott hagymát, és pároljuk üvegesre. Szórjuk meg fűszerpaprikával, és keverjük át alaposan. Ezt követően tegyük bele a felkockázott húst és a kolbászt, és kissé pirítsuk le. Öntsük fel egy kevés vízzel, és fedő nélkül főzzük fél órán át. Amikor a hús már félig megpuhult, adjuk hozzá a savanyú káposztát, amit előtte érdemes átmosni, ha túl savanyú lenne. Óvatosan sózzuk meg, és tegyük bele a babérleveleket is. Lassú tűzön főzzük tovább, amíg minden összetevő teljesen meg nem puhul.
Reszelt almás sütit készítettem, ez volt az első próbálkozásom és isteni lett

