Van az a pillanat a boltban, amikor az ember megáll a zöldséges pult előtt, végigfuttatja a szemét a kínálaton, majd automatikusan ugyanazt a két hármat teszi a kosárba. Paradicsom, paprika, valami salátakeverék. A spenót ott van mellette. Mindig ott van. Friss, mélyzöld, kicsit nedves levelekkel. És mégis gyakran ott marad.
Nem azért, mert rossz. Inkább mert túl ismerős. Gyerekkori emlékek tapadnak hozzá, menzás szagok, túlfőzött állag, egy korszak, amikor még nem volt divat újragondolni az alapanyagokat. A spenót valahogy beragadt ebbe a képbe, és nehéz volt onnan kiszabadítani.
Pedig ha van zöldség, ami megérdemelné a figyelmet, az pont ez. Nem harsány, nem trendi, nem kérkedik. Nem próbál meg eladni magáról semmit. Egyszerűen csak jelen van. És közben csendben teszi a dolgát.
Az utóbbi években egyre többször veszem észre, hogy akkor nyúlok a spenóthoz, amikor valami kibillent. Amikor nehezebb napok jönnek, amikor túl sok volt az étel, az inger, az információ. Ilyenkor jólesik valami egyszerű. Valami, ami nem akar több lenni annál, ami.
A spenót előnye nem látványos de tartós
A spenót előnye ritkán mutatkozik meg azonnal. Nem olyan alapanyag, amitől másnap reggel csodát várhatunk. Nem ad gyors választ, nem hoz hirtelen változást. Inkább lassan dolgozik. Olyan ez, mint amikor az ember pár hétig rendszeresen sétál. Nem történik semmi különös. Aztán egyszer csak feltűnik, hogy könnyebb a mozgás, tisztább a fej.
A spenót előnye számomra ebben a folyamatosságban rejlik. Nem tolakodik előre, nem uralja az ételt. Beleolvad. Egy tojás mellé, egy levesbe, egy tésztába. Sokszor észre sem veszed, hogy ott van, mégis hiányozna, ha nem lenne.
Van benne valami megnyugtató. Nem telít el túlzottan, mégis elég. Nem okoz fáradtságot, nem nehezít el. Az ember evés után nem érzi azt, hogy most pihennie kellene. Inkább azt, hogy mehet tovább a dolga.
A spenót előnye az is, hogy nem kíván különösebb előkészületet. Nem kell vele trükközni, nem igényel nagy figyelmet. Ha friss, szinte magától működik. Ha fagyasztott, akkor is hozza azt az alapot, amire szükség van. Nem sértődik meg, ha nem bánunk vele ünnepélyesen.
És talán ezért is marad ki olyan gyakran az étrendből. Mert nem követel. Nem hívja fel magára a figyelmet. Nem akar a középpontba kerülni. A mai világban ez szinte hátrány.
Spenót vitaminok és az a furcsa egyensúly
A spenót vitaminok szempontjából régóta ismert, mégis kevesen beszélnek róla úgy, ahogy megérdemelné. Nem azért, mert ne lenne benne érték. Inkább azért, mert nehéz róla látványosan beszélni. A spenót vitaminok nem kiabálnak. Nem egyetlen elem köré épül minden. Inkább egyfajta összhang jellemzi.
A zöld levelek színe önmagában árulkodó. Van benne valami élő, valami friss, ami nem mesterséges. Amikor az ember rendszeresen fogyaszt spenótot, nem feltétlenül tudja megmondani, mi változott. Csak azt érzi, hogy valahogy jobb. Kevésbé szélsőségesek a napok, kiegyensúlyozottabb az energiaszint.
A spenót vitaminok hatása sokszor nem különíthető el egyetlen érzésre. Nem egy ponton jelentkezik. Inkább szétterül. Mint amikor rendbe teszel egy szobát, és utána egyszerűbb benne létezni. Nem tudod pontosan megmondani, melyik tárgy hiánya számít a legtöbbet, csak azt, hogy jó így.
Érdekes módon a spenót akkor működik a legjobban, amikor nem célként jelenik meg. Nem akkor, amikor elhatározásból eszed, hanem amikor egyszerűen része az étkezésnek. Amikor nem akarsz vele semmit elérni, csak jólesik.
Ez a fajta természetesség ritka. Sok alapanyag köré ma történetek épülnek, ígéretek, elvárások. A spenót nem kér ilyet. Nem ígér többet annál, amit adni tud. És talán pont ezért működik hosszú távon.
Ezért érdemes spenótot fogyasztani akkor is ha nincs kedved hozzá
Sokan mondják, hogy a spenót unalmas. Lehet benne igazság. De nem minden ételnek kell izgalmasnak lennie. Néha az a legjobb, ami nem akar lekötni, csak jelen lenni.
Ezért érdemes spenótot fogyasztani akkor is, amikor épp nem kívánod. Nem nagy adagban, nem erőltetve. Csak annyira, hogy ott legyen. Egy marék a serpenyőben, egy kanál a levesben. Nem több.
A spenót különös módon alkalmazkodik. Nem uralja az ízeket, nem tolja félre a többit. Inkább összeköti őket. Van benne valami csendes háttérmunka, amit ritkán értékelünk, pedig nélküle sok minden szétesne.
Ezért érdemes spenótot fogyasztani akkor is, ha korábban rossz élményeid voltak vele. Az elkészítés sokat számít, de még többet az időzítés. Lehet, hogy most jött el az a pont, amikor már mást keresel az ételben, mint régen.
A spenót nem nosztalgikus, inkább időtlen. Nem kötődik divathoz, nem múlik el. Mindig ott lesz a pultokon, akkor is, amikor más alapanyagok eltűnnek. És talán egyszer csak természetes lesz újra, hogy ott van a tányéron is.
Nem kell belőle rendszert csinálni. Nem kell megfogadást tenni. Elég, ha időről időre eszedbe jut. A spenót nem sértődik meg, ha kihagyod. De amikor visszatérsz hozzá, mindig ugyanazt adja.
És talán ez az igazi értéke. Nem az, hogy mit tud, hanem az, hogy nem változik. Egy biztos pont egy olyan világban, ahol minden gyorsan lecserélődik. Aztán egyszer csak azon kapod magad, hogy már nem kérdés, miért van ott a kosaradban. Egyszerűen csak jó, hogy ott van.