Ettől a hozzávalótól lesz tökéletes rántott hús, 10-ből 9 háziasszony ezt a hozzávalót mindig kihagyja
Elárulunk most egy icike picike trükköt ahhoz, hogy tökéletes rántotthúst tudj letenni az asztalra ebédkor. A tojás, liszt, és zsemlemorzsához még jön egy apró hozzávaló, ami után megnyalod majd mind a tíz ujjad! Végeztek még 2021-ben valamikor egy kutatást a magyar konyha kedvelőiről, akik mind azt nyilatkozták, hogy a TOP 3 ételük között szerepel a rántott húsnak a különböző fajtái. Ilyen például a ránott karaj, rántott csirkemellfilé is. A harmadik helyen a rántott sajt lett dobogós.
Mivel leginkább vasárnap főzünk hagyományosan húslevest, emellé pedig a rántott hús illik a legjobban, ezért fontos tudni, hogy nemcsak a hús gondos kiválasztása a fontos, hanem a jó minőségű liszt, illetve zsemlemorzsa, tojás kombinációja is. Hagyományosan a húst befűszerezni nem nagyon szoktuk, leginkább csak sóval, de borsozni nos, fogalmazzunk úgy, hogy kevesebben szoktak. Pedig, ha tudnák, hogy mennyire ízletes lesz tőle a hús, mindenki azt használná, így bátran ajánljuk, hogy próbálja ki a következő sütés alkalmával. Ez a picike változatosság igazi mediterrán ízvilágot varázsolhat a konyhába.
Íme a tökéletes rántott hús recept:
A receptért a reklám alatt kattints a tovább gombra!
Hozzávalók:
- 1 kg csirkehús
- 1 csésze olaj (sütéshez)
- 2 felvert tojás
- 3 csésze zsemlemorzsa
- só és bors
Elkészítés:
A tojásokat egy tálba ütjük és felverjük, majd ízlés szerint sózzuk és borsozzuk. A csirkehúst szeletekre vágjuk (ha csirkemellből készítjük) ezután egy papírtörlő segítségével alaposan felitatjuk róla a nedvességet.
Tipp:
Ha még omlósabbra szeretnénk a csirkét, akkor előtte 1-2 órára áztassuk be fokhagymás tejbe, majd öntsük le róla és töröljük szárazra papírtörlővel.Ezután sózzuk, borsozzuk mindkét oldalát.
A hússzeleteket először zsemlemorzsába forgatjuk, majd a felvert tojásba, végül ismét a zsemlemorzsába. Ez a dupla panír fogja biztosítani a rendkívül ropogós külsőt.
Forró olajban aranybarnára sütjük a szeleteket, ügyelve arra, hogy mindkét oldaluk egyenletesen megsüljön.
Tipp a még tökéletesebb eredményért:
Olaj hőmérséklete: Az olaj ne legyen túl forró, hogy a panír ne égjen meg, mielőtt a hús átsülne. Közepes hőmérsékleten süsd a szeleteket.
Papírtörlő: A sütés után helyezd a szeleteket papírtörlőre, hogy a felesleges olajat felszívja.
Ajánló: Tökéletes vasárnapi ebéd menü: 3 hagyományos recept kis csavarral

