Rák
Izgalmasnak, lendületesnek ígérkezik ez a nyár, hiszen a kiadásaid miatt egy percig sem kell aggódnod, maximum csak az lehet a ” probléma „, hogy most mire is költsél bőségzavarodban. Ezt a terhet szívesen más is magára venné hidd el. A bolygók Fortuna Istennővel közösen egy jó ideje azon vannak, hogy dúskálj a pénzben és a pompában.
És, mint tudjuk, ha az Univerzum valamit szeretne és eltervezett, azt senki nem akadályozza meg. Már nem sokáig éhezik a malacperselyed, lesz mit beledobálni, csak bírja el. A meggondolatlan költekezésnek azért majd szabj gátat, mert ez a pénz amilyen könnyen jött, olyan könnyen el is fogyhat. Takarékoskodj belőle a nehezebb időkre.
A következő csillagjegyért nyomj a tovább gombra a hirdetés alatt!
Oroszlán
Év elején kicsit rendezetlen és instabil volt az anyagi háttered, sok váratlan kiadásod volt, sorra mentek tönkre a háztartási kis és nagygépeid. Elég peches egy sorozat volt. De van egy jó hírem, ha még nem sikerült mindent újra megvenned, most lesz lehetőséged rá, hiszen nagyon nagy öszzeg érkezik a számládra. Amit bizony az elején még el sem hiszel, fel sem fogod, hogy ez most veled történik meg.
Pedig nem álom lesz, valóban nagyon gazdag leszel. Csak úgy dől majd a lóvé. Bátran költekezhetsz, a legszuperebb, legmodernebb berendezéseket vehted meg és megépítheted álmaid hétvégi házát is, ha okosan bánsz a pénzzel. Sok irigy és rosszindalatú ” barát ” újra bejelentkezik, ne foglalkozz velük, emlékezz hogyan és miért ért véget a barátság. Légy résen!
A következő csillagjegyért nyomj a tovább gombra a hirdetés alatt!
Mérleg
A kezdeti lendületlenségnek már nyoma sincs, nagyon mozgalmas és eseménydús az éved és ez a nyár felteszi az i-re a pontot. Nagy gazdagság, bőség vár rád. Igazából egyáltalán nem is tudsz mit kezdeni majd a helyzettel az elején, annyira meg leszel illetődve a sok pénz láttán, kicsit sokkos állapotba kerülsz, de ez természetes, ne reagáljad túl. Hamarosan elhiszed, hogy ez a valóság.
Amint újra visszatértél magadhoz, eszelj ki egy biztos befektetési lehetőséget, kérjed ki üzletemberek tanácsát, hogy most mibe érdemes beleinvesztálnod a pénzed, mert nyilván nem tárolhatod a végtelenségig a párnád alatt a sok sok bankót. Amennyiben korábban adósságot halmoztál fel, rendezd, adj egy kis kamatot is hozzá, türelmesek voltak veled szemben.
A következő csillagjegyért nyomj a tovább gombra a hirdetés alatt!
Halak
Hatalmas összeg üti a markod hamarosan, készülj a nagy változásokra fel. Olyan dolgokban lesz részed, amikről eddig még álmodni sem mertél. El se tudod képzelni azt a pompát és luxust, ami most vár rád. Őrület mennyire szerencsés vagy, szívesen lennék a helyedben most. Ezen felbátorodva elgondolkozol, hogy valami nagyobb értékű dolgot megvegyél, esetleg befizess rá.
Csak nyugodtan, vegyél meg bármit, régóta szemezel már egy új autóval, de azért ne a legkihívóbb kocsit válaszd, mert sok irigyed lesz a luxus miatt. Ne tetézd a feszültséget, próbálj meg visszafogott és szerény maradni. Amúgy sokan nem is tudják azt, hogy mennyire nehéz egy ilyen gazdagságban átlagos emberként élni, tanuljad meg te ezt a leckét. Nem kell sporólnod de ne ess tulzásokba, ne hívd fel magadra a figyelmet állandóan.
Ajánló: Ezek a csillagjegyek a legjobb szakácsok: Ők az igazi konyhatündérek

