Site icon ÉrdekesMagazin.hu

Az orvosok is figyelmeztetnek: ezt a részt soha ne edd meg a csirkéből

Az orvosok is figyelmeztetnek: ezt a részt soha ne edd meg a csirkéből

Akár jól meg grillezve, egyben megsütve, vagy akármilyen szaftos lében elkészítve a csirkehús sokak kedvence, hiszen már csak ezek gondolatától is összefut a nyál a szánkban. De azt biztos nem tudod, hogy a csirkének nem minden része alkalmas fogyasztásra!

Olvastad már ezt? Ez az egyetlen konyhai maradék az új csodaszerem, a balkonnövényeim úgy fejlődnek, mint még soha!

A csirkehúsnak számos olyan része van, amelyeket jobb, ha nem eszel meg és még a főzés előtt eltávolítod, mivel ezek a részek ha elfogyasztjuk, komoly egészségügyi kockázatokat rejthetnek. Nézzük is meg, melyek ezek!

Bőr

A csirke legegészségtelenebb része egyértelműen elmondható, hogy a bőr, főleg akkor ha még az alakodra is odafigyelsz. Hiszen a bőr szinte 100%-ban zsírból áll, és a kalóriamennyisége ezáltal igen magas, így egyáltalán nem javasolt, ha például diétázol. Habár a bőr miatt lehetséges az, hogy a csirkehús szaftosabb és ízletesebb lesz, így a főzés során nyugodtan rajta is hagyhatjuk, de fogyasztás előtt távolítsuk el róla. Viszont ha már a főzés megkezdése előtt eltávolítod a bőrt az a legideálisabb, hiszen ha megfelelően fűszerezed a csirkét sóval és egy kis olajjal, akkor az ízeket fenntarthatod anélkül, hogy túl sok kalóriát vinnél be a szervezetedbe.

A cikk folytatódik, nyomj a tovább gombra a hirdetés alatt!

Tüdő

A másik rész, amit a csirkéből mindenképpen érdemes kerülni, az a tüdő. Egy kiadvány szerint a csirke tüdejében rengeteg baktérium , féreg és parazita halmozódhat fel, amelyek még egy alapos hőkezelés után is nagyon veszélyesek lehetnek az egészségünkre, hiszen a szervezetbe jutva hosszabb távon is megbetegíthetnek. A tüdő fogyasztása komoly mérgezéshez vezethet, ezért kiemelten fontos, hogy még akkor se fogyaszd el ha úgy gondolod, hogy teljesen átsült.

Ajánló: Ezt kell tenned a tulipánnal március elején, hogy káprázatosan gyönyörűen virágozzanak

A csirkefej és -farok

Ezeket a csirke részeket sem ajánlott fogyasztani, hiszen a csirkefej és -farok olyan toxinokat tartalmazhat, amelyek szintén károsak lehetnek az egészségünkre. Bár ritkán kerülnek a menübe, fontos tudni, hogy ezeket a részeket egyáltalán nem ajánlott elfogyasztani.

A legkritikusabb – A nyers hús

Talán nem árulunk el nagy titkot, hogy a csirke legmérgezőbb része a nyers hús. A nyers csirkehús rengeteg baktériumot tartalmaz, amelyek gyorsan elszaporodnak. Akkor, amikor a csirkehús nincs megfelelően átsütve, komoly egészségügyi problémákat okozhat, akár mérgezést is! Sütéskor érdemes mindig leellenőrizni a legvastagabb résznél, hogy valóban átsült-e.

A cikk folytatódik, nyomj a tovább gombra a hirdetés alatt!

Mit mondanak a szakemberek?

A csirkehús alapjában véve egy igazán egészséges és tápláló étel, de fontos, hogy mindig megfelelően készítsd el. Egy táplálkozási szakértő elmondása alapján a fehér húsú csirkénél a sötétebb színű húsokat tartja egészségesebbnek. Mivel ezek kalóriadúsabbak, és több vitamint, valamint egészséges zsírokat is tartalmaznak.

További tippek

A táplálkozási szakért arra is felhívja a figyelmet, hogy főzés előtt soha ne mosd meg a csirkét a csap alatt. Bár azt gondolhatod, hogy ezzel eltávolítasz minden baktériumot, valójában újabbakat vihetsz be a csapvízből. Ehelyett inkább figyelj oda jól arra, hogy alaposan főzd, vagy süsd meg a csirkét.

Tehát a csirke számos egészséges tulajdonsággal rendelkezik, de vannak bizonyos részei, amelyeket jobb, ha nagy ívben elkerülsz. A bőr, a tüdő és a csirkefejek potenciális veszélyt jelentenek, ezért fontos, hogy ezeket ne fogyasszuk el. Mindig ellenőrizd sütés után, hogy a csirke megfelelően átsült-e, és ne mosd meg a nyers húst a csap alatt.

Hasznos tipp, amit érdemes elolvasni: Ha bőséges áfonyatermést akarsz, ezt a metszési hibát soha ne kövesd el

Exit mobile version