Site icon ÉrdekesMagazin.hu

A panellakásban élők most nagyon jól járnak! Nagyon sok pénzhez juthatnak!

A panellakásban élők most nagyon jól járnak! Nagyon sok pénzhez juthatnak!

Jelentősen emelkedtek a panellakások árai

Az Otthon Centrum adatai szerint Budapesten jelentősen mérséklődött a téglalakások árelőnye a panelekhez képest. Ennek oka, hogy egy év alatt átlagosan 36 százalékkal drágultak a panellakások négyzetméterárai. A cég szerint mindhárom használtlakás-kategóriában két számjegyű volt az áremelkedés. Ez azt jelenti, hogy aki most panellakást ad el, kifejezetten jól járhat, hiszen az elmúlt időszakban sokat nőtt az értéke, így komoly bevételre tehet szert.

Minden típusú ingatlan ára emelkedett

Éves szinten a panellakások, téglalakások és családi házak esetében is emelkedett az átlagos négyzetméterár – összegezte az első féléves budapesti adatokat Soóki-Tóth Gábor. Az Otthon Centrum elemzési vezetője elmondta, hogy: „négyzetméterenként átlagosan 1,33 millió forintért keltek el a téglalakások, míg a panellakásokért 1,078 milliót, a házakért 810 ezer forintot fizettek a vevők.”

Cikkajánló: Ez a magyar falu bekerült a világ 10 legszebbje közé – pedig csak nagyon kevesen ismerik

Jóval magasabbak az idei árak, mint a tavalyi évben

A 2025-ös árak mindhárom használt szegmensben magasabbak a 2024-es év azonos időszakában mértnél. A legkevésbé, vagyis 12,4 százalékkal a házak drágultak, míg a téglalakások 21,8 százalékkal, a panellakások 36,2 százalékkal kerülnek többe, mint egy éve.

Így alakulnak a téglalakások árai Budapesten

Kerület / TerületÁtlagár (Ft/m²)Megjegyzés
Budai kerületek (többség)~1,5 millióMagas árszint
VI., IX., XIV. kerület1,2 millióBelváros
VIII. kerület972 ezerLegalacsonyabb belvárosi
IV. kerület994 ezerKülső Pesten kiemelkedő
XVIII. kerület766 ezerLegolcsóbb

Panellakások, így alakulnak a panellakások árai Budapesten

Éppen ezért aki panelban él, most nagyon jól járhat, hiszen nagyon sok pénzt kérhet egy átlagos állapotú lakásért.

Kerület / TerületÁtlagár (Ft/m²)Megjegyzés
XIII. kerület1,25 millióLegdrágább
XI. kerület1,22 millióMagas árszint
III., IV., VIII., XIV. ker.~1,1 millióMillió felett
Külső Pesti kerületek900 ezer – 1 MLegalacsonyabb
XVIII., XX. kerületLegnagyobb drágulás

Így alakulnak a családi házak árai Budapesten

Kerület / TerületÁtlagár (Ft/m²)Megjegyzés
III. kerület1,32 millióLegdrágább
XXII. kerület955 ezerKedvezőbb budai ár
XIV. kerület1,007 millióKülső Pesten kiugró
Külső Pesti átlag705 ezerAlacsony árszint
XX. kerület561 ezerLegolcsóbb
XVIII., XXI., XXIII. ker.600 ezerOlcsó dél-pesti
Exit mobile version