Mérleg
A Mérleg csillagjegyű emberekről tudni illik, hogy a közhiedelmekkel ellentétben sokkal jobban szereti a társaságot, mint azt mind ő, s mind a körülötte lévő emberek gondolták volna. Épp ezért is lesz számára megterhelő az őszi időszak, ugyanis, nem elég, hogy véget ér a nyár, a forró naplementék, a véget nem érő bulik, még mellé beköszönt a hideg, és unalommal egybekötött idő is.
Ajánló: A szerencsemanó ma érkezik: Ennek a 4 csillagjegynek meglepő dolgot fog mondani
Most azonban ezek a csillagjegyek könnyen azt érezhetik, hogy minden egyes nehéz feladat rájuk szakad. A munkahelyi elvárások megnövekedhetnek, a családi kötelezettségek is nyomasztóbbá válhatnak, és emiatt úgy tűnhet, mintha sosem lenne elég idejük önmagukra. Emiatt az állandó feszültség miatt könnyen kimerültté válhatnak, s ezáltal nagyon fontos, hogy megtanulják, hogy nem kell mindig mindenkinek megfelelni, saját pihenésük és feltöltődésük is elsőbbséget élvezhet.
A következő csillagjegyért nyomj a tovább gombra a hirdetés alatt!
Bak
A Bak csillagjegy mindig is valahogy úgy helyezkedett az életben, hogy a hozzá legközelebb álló emberek tudják csak, vagy épp ők sem, hogy milyen is pontosan a lelki világa. Ez sokszor baj, máskor pedig áldás, hiszen megtarthatja a magánszféráját csak önmagának. Ahogy egyre jobban kezd vége lenni a nyárnak, s előtérbe kerülni az ősz, úgy kezdenek ők is kicsit elcsendesedni, és magukba szállni.
Ez is érdekes lehet: 7 csillagjegy, akik a következő napokban bármit arannyá változtatnak
Ezeknek a csillagjegyeknek a felismerésről, és még inkább a kitartásról szól majd a mostani időszak. Úgy érezhetik, hogy hiába dolgoznak rengeteget, az eredmények nem jönnek olyan gyorsan, mint szeretnék. Ez frusztrációt okozhat az életükben, ráadásul anyagi kérdésekben is kisebb-nagyobb akadályok állhatnak eléjük. Habár ők mindig is céltudatosak, mégis érdemes odafigyelniük saját magukra is.
A következő csillagjegyért nyomj a tovább gombra a hirdetés alatt!
Nyilas
A Nyilast mindig is úgy tervezte az élet, akár egy befoghatatlan vadlovat. Se betörni nem lehet, se rávenni bármi féle szabályra, hiszen mindig is csak a saját feje után ment. Emiatt állandóan azon van, hogy mikor tud új ingereket, és élményeket behozni magának, ami miatt az ősz egy teljesen felesleges időszakká válik a számára. Egyre inkább beszűkül a saját kis buborékjába, s még a legkedvesebb embere sem tudja sokszor kihúzni onnan.
Ajánlott cikk: Sokat sírnak majd októberben: ennek a 4 csillagjegynek kegyetlenül indul az ősz
Ezek a csillagjegyek most leginkább az érzelmi változásokból meríthetnek majd erőt maguknak, hiszen a szomorú, rossz, vagy nehéz dolgokból is van mit tanulni. Olyan hatalmas lelki erőt megpróbáltató dolgot kell átélniük, amelyet ha végig visznek, akkor bizonyosan örök boldogság vár rájuk! Az ősz mint tudjuk, tartogathat boldogságot, és változást, ami által megújulhat az életük is! Ez az időszak arra is megtaníthatja őket, hogy mégis hogyan álljanak ki önmagukért, és az álmaikért.

