Ikrek
Az Ikrekről azt kell tudni, hogy habár nagyon okosak is tudnak lenni, és hamar kilogikázzák a dolgokat, a munkájukban általában nagyon szétszórtak. A gyors gondolkodásmódja miatt állandóan új tennivalók után kutat a munkahelyén is, ami azt eredményezi, hogy szinte az összes munkaprojekt, amibe belekezd, félbe marad, s azután teljesen megfeledkezik róla. AZ agya sokszor nem hagy neki nyugvást, mindig valami újon jár az esze, emellett pedig imád pletykálni, ami zavarónak hathat a kollégáknak egy idő után.
Ezt is érdemes lehet elolvasni: Csak úgy árad a jólét és a szerencse ezekre a csillagjegyekre szeptemberben
Sajnos nehezen megy nekik hosszútávon a koncentráció, így habár gyorsak abban, amit éppen csinálnak, mégsem sikerül soha olyanra, mint ami az elvárás lenne. Mindennek ellenére ha úgy adódik, és végre valahára egy rá bízott feladatot véghez tud vinni, és jól meg is csinálja, akkor nagyon nagy eredményeket érhet el vele. Ugyanakkor, habár a kommunikációs készségük kiváló, néha túl sokat beszélnek, főleg, ha már majdnem lejáróban lévő határidő van. Kollégáik gyakran úgy érzik, mintha egy hullámvasúton ülnének mellettük.
A következő csillagjegyért nyomj a tovább gombra a hirdetés alatt!
Oroszlán
A mindig makacs Oroszlán csillagjegyű emberek tudják magukról, hogyha ők belépnek egy terembe, akkor minden szempár rájuk szegeződik. Ez lehet utálat, szeretet, tisztelet, vagy akár még megvetés miatt is. Ám őket ez cseppet sem zavarja, hiszen úgy jó az életük, ahogyan ők jelenleg megélik. Ez azzal is jár, hogy hozzászokott ahhoz, hogy minden, ami történik körülötte, és pozitív dolog, az csak miatta történhetett. Szereti elvonni a reflektorfényt mások sikere elől is.
Érdekes lehet ez is: Ez a három csillagjegy sírva emlegeti majd ezt a hétvégét, hatalmas változás közeleg!
A kritikus megjegyzésekkel is hadilábon áll, s nehezen viseli el, ha valamikor valaki sérelmezni kívánja a dolgait. Hajlamos azt is elérni, hogy egyfajta „klikk” alakuljon ki körülötte, s őket imádójává koronázza meg. Gyakran szereti irányítani a saját kollégáit is, ami nem csak az érintetteknek, de a főnököknek sem tetszik annyira. Az összes figyelmet magának akarja, s mindegy, hogy mivel kell elérnie a célját, akkor is véghez viszi, ha emiatt bajba kerülhet. Néha túl komolyan veszi a versenyt, és a munkahelyi konfliktusokban nem riad vissza a szurkálódástól sem.
A következő csillagjegyért nyomj a tovább gombra a hirdetés alatt!
Rák
A Rákokat úgy ismerjük a leghamarabb fel, hogy mindenen tudnak sírni. Szó szerint akkora szívük van, hogy a világon párja nincsen az ő odaadásuknak, s szeretetüknek. Ennek az a hátránya, hogy nem bírja megkülönböztetni a magánéleti, illetve a munkahelyi problémákat, s egyiket viszi a másik helyére, ami a kollégák és a saját teljesítményére sincs valami jó hatással. Ha éppenséggel nehezebb napja van, akkor ezt simán rá tudja ragasztani a körülötte lévőkre is.
Ajánló: Ezt az 5 csillagjegyet nagy szerencse éri a hétvégén, ez szuper lesz
Mivel viszont van egy eredeti, már-már különc gondolkodása, ezért mégis szeretik valamilyen szinten a felettesei. Habár nem illeszkedik be könnyedén helyekre, vagy csapatba, mégis megtalálja a közös hangot mindenkivel. Gyakran a saját útját járja, még akkor is, ha az éppen nem illik a közös célokhoz. Sokszor úgy tűnik, mintha nem lenne „jelen”, no de nem azért, mert nem akarna segíteni, hanem mert fejben már három lépéssel előrébb jár egy másik dimenzióban.

