Az új évben mindannyian friss energiákra vágyunk, és valami egészen új lehetőségekre is aminek köszönhetően életünk pozitív irányba változik. Vannak akik szerencse szimbólumokkal veszik körül magunkat ehhez, bízva a szerencséjükben. Azonban egyes kultúrákban nagy hagyománynak számít az, hogy bizonyos szobanövényeket szereznek be ennek bevonzásához. Ugyanis úgy tartják, hogy bizonyos növények jó energiát, bőséget és harmóniát vonzanak be az életünkbe.
Cikkünkben bemutatunk öt olyan szerencsenövényt, amely a szakértők szerint nemcsak dekoratív, hanem pozitív hatással is lehetnek az életünk alakulására:
1. Pénzfa (Pachira aquatica)
Gyerekkorunkban gyakran hallottuk: a pénz nem terem a fán. Bár ez továbbra is igaz, egy pénzfa az otthonunkban mégsem árthat. A hiedelmek szerint ez a növény jólétet és pozitív energiát hoz, ezért klasszikus választás az új év kezdetén.
A pénzfát világos, de közvetlen napsütéstől védett helyre érdemes tenni, és akkor öntözni, amikor a föld felső rétege – körülbelül egy-két centiméter mélyen – kiszáradt. Fontos a jó vízelvezetésű talaj, valamint az, hogy időnként forgassuk a cserepet, hogy a növény formája egyenletes maradjon.
Ha a pénzfa törzse fonott – ami gyakran három összefont növényből áll –, érdemes a fiatal, még rugalmas hajtásokat tovább fonni növekedés közben.
2. Pilea (Pilea peperomioides)
A pileát gyakran kínai pénznövényként is emlegetik, mivel kerek levelei apró érmékre emlékeztetnek. A hagyomány szerint a jólét és a gazdagság jelképe, így ajándékként is azt üzeni: „bőséget és szerencsét kívánok neked”.
A pilea világos, szórt fényt igényel, így nem minden lakás adottságai ideálisak számára. A földjét enyhén nedvesen kell tartani, és akkor érdemes öntözni, amikor a felső réteg kiszárad.
Érzékeny a csapvízben található fluoridra, ezért jobb esővízzel, desztillált vagy szűrt vízzel locsolni.
3. Szerencsebambusz (Dracaena sanderiana)
Ha már a nevében is benne van a „szerencse”, nehéz melléfogni. A szerencsebambusz – amely valójában nem igazi bambusz – a feng shui egyik kedvelt növénye, és a harmónia, egyensúly, valamint a jólét szimbóluma.
A szárak száma sem véletlen: három a boldogságot, öt az egészséget, nyolc pedig a gazdagságot jelképezi.
Leggyakrabban vízben nevelik, de ültethető földbe is. Fontos, hogy világos, közvetlen napsütéstől védett helyen tartsuk. Ha vízben van, a gyökerek mindig legyenek friss, tiszta vízben, amelyet hetente cserélünk. A klór és a fluorid elkerülése érdekében itt is jobb az esővíz vagy a szűrt víz használata.
4. Pozsgafa (Crassula ovata)
A pozsgafa – más néven jade növény – a növekedés és a jólét jelképe. Gyakran adják lakásavató ajándékként, hogy szerencsét hozzon az új otthonba.
Ez a mutatós pozsgás növény szereti a napfényt, ezért érdemes napos ablak közelében elhelyezni. Jó vízelvezetésű, kifejezetten kaktuszok és pozsgások számára készült földkeverékben fejlődik a legszebben.
A rendszeres, kéthetente történő tápoldatozás segíti az erőteljes, egészséges növekedést. Megfelelő gondozás mellett a pozsgafa akár évtizedekig is élhet.
5. Vitorlavirág (Spathiphyllum)
A vitorlavirág nemcsak a béke, hanem a tisztaság és a jólét szimbóluma is. Elegáns megjelenésével bármely helyiség dísze lehet.
A virágzás érdekében világos, de közvetlen napsütéstől védett helyre tegyük, és a földjét tartsuk enyhén nedvesen – ügyelve arra, hogy ne legyen túl vizes.
Időnként érdemes a leveleket egy puha, nedves ruhával áttörölni, hogy eltávolítsuk a port, és segítsük a növény egészséges fejlődését.
Ezek a növények nem csupán szépek, hanem a hagyományok szerint pozitív energiát és szerencsét is hozhatnak az otthonunkba. Akár hiszünk a szimbolikájukban, akár egyszerűen csak zöldebb környezetre vágyunk, egy biztos: egy gondosan ápolt növény mindig jó kezdetet jelent az új évben.

