Kos
A Kosok most végre kisimulhatnak az idegesség okozta ráncok, és kevesebbet kell aggódniuk a jövőjük miatt. Az eddigi meglévő konfliktusok úgy tűnik, hogy rendeződni látszódnak, és végre úgy tűnhet, hogy a világ ismét szép lesz. Egy új kapcsolat vagy egy meglévő elmélyülése is lehetséges, de ami igazán különleges, egyfajta megnyugvást, belső békét is találnak. Szívükben nem fog sem utálat, sem rosszindulat lakozni, és pozitívabban tekinthetnek a jövőre.
Ajánló: 3 extra szerencsés csillagjegy, akik jót vonzanak be az életükbe, és szuperidőszakba lépnek át
Ebben az időszakban a megszokottnál kicsivel nagyobb döntéseket kell hozniuk, amiknek köszönhetően egy extrán jó lehetőséget kaphatnak. A szerencse határozottan az ő oldalukon áll. Remek kommunikációs képességének köszönhetően, és a Plútó, valamint a Mars együttállásának hála a pénzcsap is megnyílik előttük, és úgy fog beömleni a házba a pénz, mintha muszáj volna. Hosszabb távon ez határozottan kifizetődő hetek lesznek.
A következő csillagjegyért nyomj a tovább gombra a hirdetés alatt!
Bika
A Bika csillagjegy szülöttek hosszú idő óta szorgalmasan dolgoznak a karrierjükben, vért, s verejtéket nem kímélve, sokszor még akkor is, amikor mások már réges-régen feladták volna. Most viszont a jutalom ideje érkezik el. Eljöhet ez a számukra anyagi gyarapodás, akár egy új otthon, de még az is megeshet, hogy egy rég vágyott álmuk válik valóra, és végre azt érezhetik, hogy igen is megérte kitartani az álmaikért, és büszkék magukra, hogy sosem adták fel.
Nagyon könnyen megeshet, hogy egy nagyon régóta dédelgett álmuk válik most a hetekben valóra, és a Jupiter retrográdnak köszönhetően sokkal szerencsésebbnek érezhetik önmagukat az átlagosnál. A szerencse ott, ahol csak lehet végig kíséri őket a göröngyös úton. és még a csillagok is a segítségükre lesznek, ha esetleg borúsabb időszakok köszöntenének be az életükben. Ebben az időszakban a pénz is nagyobb szerepet fog játszani az életükben.
A következő csillagjegyért nyomj a tovább gombra a hirdetés alatt!
Szűz
A Szűz csillagjegyűek, most jogosan érezhetik azt, mintha most kezdenének el újjászületni. Lehetséges, hogy az elmúlt egy év nagyon fájdalmas vagy nehéz volt, de ez most már csak egy emlék lesz, amit ha lehet, megpróbálnak elfelejteni, amilyen hamar csak tudnak. Egy meglepő baráti gesztus, egy új kapcsolat, vagy éppen egy hirtelen jött lehetőség újra fényt hoz a napjaikba, és kisegítheti őket az éhínséges időszakokból.
Érdemes ezt is elolvasni: Ez a 3 csillagjegy extra nagy anyagi áttörés előtt áll, te köztük vagy?
Most kell kapcsolniuk, és felvenniük a tempót a külvilággal, ugyanis ha bátrak és nyitottak maradnak, akkor csodálatos élmények várhatnak rájuk. A modern, és gyors mindennapok sűrűjében ők picikét elvesztek, és nem találták meg a helyüket, eddig, most azonban az elkövetkezendő hetekben minden, amit csak megkívánnak valóra válik! A megújulás pont akkor, és pont onnan jön, ahonnan nem is gondolnák, és a Mars vezető bolygójának a segítségével megkönnyíthetik a dolgaikat.
A következő csillagjegyért nyomj a tovább gombra a hirdetés alatt!
Mérleg
A Mérleg csillagjegyű emberek most szinte sziporkázni fognak, olyan csodálatos dolog fog velük történni! Az Univerzum meghallgatta az imáikat, s felülteti őket a legmagasabb trónra a csillagok között. A szerencse, és a felhőtlen boldogság időszaka lesz ez, végre levehetik a maszkjukat, vége a színjátéknak. Ennél nagyobb szabadság nem létezik, mint hogy tisztán, önmaguk lehetnek. Egy új, szenvedélyes szerelem teljesen átalakítja a mindennapjaikat.
Cikkajánló: Na ez klafa hír! 4 csillagjegy, akikre szó szerint pénzeső fog esni, meggazdagodnak most hétvégén
Ez az új szerelem valójában felcsigázza őket, és szinte madarat lehet majd velük fogatni. Érdemes lesz azonban a boldogság mellett a másik érdekeit is szemmel tartani, hiszen ketten együtt egy olyan csodálatos párost alkothatnak, akik végig kísérik egymást ezen a hosszú életen. Sokszor a jelentéktelennek tűnő dolgok lesznek a legjelentőségteljesebbek, és egy igazi, őszinte szerelemnél nincs csodálatosabb a föld kerekén, az egyszer biztos!

