Bak
A Bak csillagjegyű személyek már-már lassan hozzászoknak az évek alatt, hogy nem úgy sikerültek a dolgok, mint ahogyan azt ők eltervezték. Sokszor létrehoznak inkább egy szabályrendszert annak a reményében, hogyha azt szigorúan betartják, akkor nem fogja őket elérni a szerencsétlenség átka. Ám a bosszúság sokszor hamarabb utat tör magának, s nem engedi el a Bakokat a kínzó fogságból. Ez csak akkor lesz teher igazán a számára, amikor már berögződésként hat rájuk.
Sajnos, vagy nem sajnos, de ők a hatalmas makacsságuk miatt képtelenek elfogadni azt a tényt, hogy nekik a Sors nem a szerencsét, hanem inkább ellenkezőleg, a szerencsétlenséget szánta jutalmul. No, ez nem azt jelenti, hogy nekik néha napján nem csurran-cseppen valami kis jóság, ám gyakrabban kapja a pofonokat, mint osztogatja, ahogy tartja a mondás is. Meg kell tanulniuk azt, hogy hogyan engedje el a negatív dolgokat, s engedje be a pozitívakat.
A következő csillagjegyért nyomj a tovább gombra a hirdetés alatt!
Ikrek
Az Ikreknek nem volt szerencséjük sosem úgy igazán, már ami a világi dolgokat illeti. Gyakorta érzi magát egyedül is emiatt, mivel nem jut a számára olyan társaság, akivel ezt ténylegesen ki tudná beszélni, vagy ki tudná önteni a szívét nekik. Azzal, hogy mind a magánéletében, s mind a munkában kudarcokat kell átlénie, nem jut sajnos előrébb az életben, sőt, szinta maga alá gyűrik a gondok egy idő után.
Érdekes lehet: Könnyek között telik a hét: ezek a csillagjegyek balszerencsére számíthatnak a következő 4 napban
Ezeknek a csillagjegyeknek nem megy könnyen a dolgok elengedése, pláne akkor, ha tényleg kötődtek az adott személyhez, vagy dologhoz. Emellett minden is érdekli őket, ami gyakran hozzájárul a kudarcélményéhez, mivel nem tud teljes erővel fókuszálni a munkájára. Ez nem csak a karrierjében, de a párkapcsolatában is problémákat szülhet, ugyanis nem mindenki tudja tolerálni ezt a fajta spontaneitást.
A következő csillagjegyért nyomj a tovább gombra a hirdetés alatt!
Vízöntő
A Vízöntő csillagjegyek számára az elkövetkezendő időszak nem a legfényesebb adatokat mutatja, sőt, ennél balszerencsésebb időszakban nagyon-nagyon rég volt része. Ez azonban általában annak tudható be, hogy nem viseli el maga körül azt, ha be van korlátozva, a szabályokra pedig egyenesen ráfúj, annyira utálja őket. Makacssága miatt gyakran kerül nehezebb helyzetekbe, s sokszor inkább megy fejjel neki a falnak, semmint hogy átgondolná a lehetőségeket.
Ezt is érdemes elolvasnod: 5 csillagjegy, akik zseninek születtek! Te köztük vagy?
Emiatt hamarabb előtérbe kerülhet az, hogy elkezd bizonytalanságot érezni másokban, és ami a legrosszabb, saját magában is. Nem fogja tudni, hogy kinek hihet, s kinek nem, mivel annyi mindenkit elmart maga mellől, hogy már azt sem tudja, ki az igaz barát, és ki az, aki csak az alkalmat várja, hogy hátba szúrja. Emiatt az önbizalma sem a legfényesebb, ami miatt kudarcokat-kudarcokra halmoz, és egyetlen sikerélménye sincs az életében.

